A Tojásszövetség azt írta közleményében, hogy a termelési költségek csökkenésére nem lehet számítani, ezért áremelésekre lesz szükség ősztől a tojáspiacon. Ezt az is indokolhatja szerintük, hogy a termelőknek a következő időszakban kell megvásárolniuk, illetve lekötniük a takarmányszükségletük nagy részét, amelynek finanszírozási és beszerzési költségei érzékelhetően emelkedhetnek a szélsőséges időjárás miatt bekövetkezett terménydrágulás hatására.
A Szövetség úgy véli, hiába helyezte a kormány hatályon kívül a kínálattal és az árképzéssel kapcsolatos szabályozó rendeleteket, a fogyasztói tojásárak így sem nőttek, emiatt a termelői árak csökkenésével a kereskedők hasznát lényegében az állattartók fizetik meg.
Fordulat történt egy fontos alapélelmiszer árában, végre olcsóbb lehet a családi ebéd
Július közepén a sertés- és baromfihúsok jelentős részének termelői, feldolgozói értékesítési és kiskereskedelmi beszerzési árai is alacsonyabbak voltak, mint tavaly ilyenkor - olvasható az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) összefoglalójában.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Megszólalt Epstein testvére: bátyját Trump parancsára likvidálták, mert beszélni akart
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Végre megtudtuk, hogyan kell kriptót venni, eladni és kiutalni a pénzt a bankszámlánkra! Megkérdeztük a szakértőt!
„Végképp kiírják Magyarországot a jogállamok közül” – rendkívüli közleményt adott ki a MÖSZ
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Alacsonyabb kamattal is stabilan tartható a forint – a külföldi befektetők megtették választási tétjeiket
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ez Orbán Viktornak is bekavarhat: megbuktatnák Robert Ficót, megvan a kellő számú aláírás