A rendelkezésre álló adatok szerint a 24 éves budapesti L. Cintia és kollégája, egy 28 éves szomolyai lakos takarítónőként dolgozott egy erzsébetvárosi szállodában, ahol 2017. augusztus 20-án a délutáni órákban a két nő bement az egyik apartmanba, majd felfeszítette az egyik vendég bőröndjét, amelyhez a munkája során hozzáfért, és kilopott belőle hat, közel húszmillió forint értékű karórát - olvasható a police.hu-n.
A rendőrök azonosították az elkövetőket, majd 2017. augusztus 22-én a délelőtti órákban L. Cintiát és társát elfogták Budapesten, a IV. illetve XIII. kerületi lakásukban. A nyomozók a 24 éves budapesti nő lakásán tartott házkutatáskor hiánytalanul megtalálták a korábban ellopott órákat.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztályának munkatársai a két nőt - őrizetbe vételük mellett - lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Donald Trump megtette a bejelentést: Orbán Viktort támogatja az áprilisi választáson