A Magyar Közlönyben megjelent kormányrendelet az idei támogatások összegét 124,9 milliárd forintban maximálja. Ebből építési beruházásokra 44, 2 milliárd, míg működésre 80,7 milliárd forint fordítható. A szakszövetség azonban kezdeményezheti azt, hogy a beruházásra fordítható összeg növekedjen, de akkor ugyanannyival csökkenteni kell a működési összeget.
A támogatásoknak a látvány-csapatsportok közötti felosztásáról a sportpolitikáért felelős miniszter dönt és arról értesíti a szakszövetségeket. A szakszövetség honlapján közzéteszi a működésével érintett látvány-csapatsportágra vonatkozó támogatási igazolások együttes összegét - áll a szövegben. Vagyis klubbonként nem kötelező a támogatások közzététele.
Kapcsolódó
A rendelet péntektől hatályos. Egyúttal a kormány hatályon kívül helyezte azt a tavaly december 27-én hozott rendeletét, amelyben a tao támogatások összege a következő két év átlagában nem haladhatja meg az évi 50 milliárd forintot. Erre az évre viszont csak 40 milliárdot, míg 2020-ra 60 milliárdot irányzott elő a kormány, akkor.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Úgy fest, mégis beszáll az Nvidia az OpenAI-ba
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Egy bank fél ügyfélköre költségmentesen bankolt 2025-ben
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat