Három olyan budapesti iskoláról is tudok, ahonnan egy nappal a tanévkezdés előtt még négy-hét pedagógus hiányzott. Van olyan általános iskola, ahol az elsős osztálynak nincs még tanítója, nem tudtak kit bemutatni a szülőknek és a gyerekeknek - mondta a portálnak Mendrey László, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) elnöke.
Egymást érik a tanári, tanítói, óvodapedagógusi álláshirdetések - a pedagógushiányt jelzi, hogy már nem csak az állásportálokon, hanem az apróhirdetési oldalakon is. A Vaterán, az "oktatás-tudomány" kategóriában például 1308 álláshirdetést találni. A Jófogáson is több mint száz hirdetést böngészhet át az, aki az oktatásban vagy a tudományos szférában szeretne elhelyezkedni, ráadásul úgy tűnik, az iskolák már nem is próbálnak többéves tapasztalattal rendelkező pedagógust találni, az egyik iskola hirdetésében például egyszerűen úgy fogalmaz, "a tapasztalat nem feltétetel, de természetesen jó, ha van", míg egy budapesti középiskola már fizika-matematika mesterszakos ,végzős egyetemisták jelentkezésével is beérné.
A "hivatalos" közszolgálati állásportálon, a Közigálláson is sok még az álláshirdetés, hiába kezdődött már el a tanév. A "tanár" szóra keresve 237, a "tanító" kifejezésre 74, "óvodapedagógusra"48 álláshirdetést dobott ki a rendszer - és ezek csak a budapesti állások. Országosan keresve 222 óvónői, 779 tanári, 210 tanítói, 144 gyógypedagógusi állást találni.
További részletek az edulina.hu-n.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Elszabadult a pokol a magyarok egyik kedvenc nyaralóhelyén
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Legyen résen, órákra leáll az egyik hazai nagybank: fizetni sem tudunk majd