A felröppent hírekkel ellentétben a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet (GOKI) fenntartja munkajogi intézkedését dr. Székely László főorvos úrral szemben - közölte a portállal a GOKI.
Székely László szívsebész elküldéséről a 24.hu írt először. Az orvosnak a portál szerint azért kellett távoznia, mert műtét közben, egy mellimplantáció miatt egy GOKI-val nem szerződött partnertől kért segítséget.
Kapcsolódó
Ezt követően a Pesti Srácok kormányközeli portál arról írt, hogy Andréka Péter megbízott főigazgató és az orvos megegyezett egymással. Székely három hónapig, feltehetően az év végéig marad az intézetben. Utána a Honvédkórházban folytatja pályafutását.
Az Index szerint Székely szerda reggeli kirúgása óta már több műtétet el kellett halasztani. Az intézetben az ország egyik legjobb és legnagyobb tapasztalattal rendelkező szívsebésze végezte ugyanis a kis vágással járó műtéteket. Távollétében a betegeknek ugyan felajánlották, hogy a hagyományos módszerrel, a mellkas felnyitásával végzik el az operációt, ők azonban ezt nem vállalták.
(Ezt olvasta már? Lejtőn a magyar egészségügy egy friss kutatás szerint)
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak