Megszavazta a Szinyei Merse Pál Gimnázium szülői munkaközössége és diákönkormányzata is, hogy az Óbudai Egyetem legyen a fenntartója az intézmények - tudta meg a Napi.hu.
Pintér Sándor belügyminiszter a tervek szerint május 31-ig dönt az iskola átadásáról. A gimnázium jelenlegi fenntartója, a Belső-Pesti Tankerületi Központ.
Március elején írtunk arról, hogy az alapítványi fenntartású Óbudai Egyetem bejelentkezett a budapesti, VI. kerületi Szinyei Merse Pál Gimnázium fenntartásának átvételére.
A március 7-én, kedden az egyetem, a tankerület, az önkormányzat, az iskolavezetés és a szülői munkaközösség képviselői egyeztettek egymással. A OE azért szeretné átvenni a Szinyeit, mert nyitni szeretnének a köznevelés irányába - mondta Molnár András, az Óbudai Egyetem rektorhelyettese a szülőknek.
Az iskolai képzésen nem változtatnának, azt törvény és az iskola szakmai kollektívája határozza meg, csak fenntartóként jelennének meg. Elmondták a szülőknek azt is, hogy az Óbudai Egyetemen két éve történt modellváltás, az alapítványi működéssel nagyobb lett a mozgásterük, a bér, infrastruktúra, a fejlődésük dinamikussá vált, az anyagi forrásaik megvannak az oktatáshoz.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező