A napokban merült fel a német sajtóban, miszerint Magyarországra hozhatja első európai autógyárát a kínai BYD, ráadásul a cégen belül már el is dőlt ez a kérdés.

Az üggyel kapcsolatosan az ATV azt is megkérdezte Szijjártótól, hogy volt-e arról tárgyalás, hogy Szegedre hozzák az elektromos autógyárukat, aki erre úgy válaszolt: az egész ügyet nem szeretné kommentálni, mert „nem szoktunk ilyen híreszteléseket kommentálni”. Hozzátette, ha lesz az ügyben bejelenteni való, akkor azt megteszik majd.

A kínai BYD-nek ez lenne a második magyar létesítménye, mivel Komáromban már 2017 óta gyártanak elektromos buszokat. A gyártó ugyanakkor azt nyilatkozta a Reuters érdeklődésére, hogy még keresik a megfelelő európai helyszínt és várhatóan az év végéig döntenek.

A szegedi beruházás kapcsán felmerült, hogy a Tisza-parti város is akkumulátorgyárat kap, ezt azonban Botka László polgármester cáfolta.

Szalont kapott Budapesten a BYD

Napra pontosan egy hónapja az Economxnak árulta el Ormosy Gábor, az AutoWallis Nyrt. vezérigazgatója, hogy kínai márkával bővül a portfóliójuk, október 20-án, pénteken pedig megnyitotta BYD szalonját a Wallis Motor Duna.
Bővebben--->