Nevetséges az Európai Parlament "magyargyűlölő" alelnökének a felvetése, amely szerint a BMW-nek Magyarország helyett Romániába kellene vinnie a beruházását, jól láthatóan teljes kudarc a hazánkban beruházó német vállalatok politikai zsarolása – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Úgy vélekedett, hogy egyes politikai erők zsarolni próbálják a hazánkban beruházó német vállalatokat, ez azonban szerinte
teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és az érintett társaságok nagy többségének kifejezetten harmonikus az együttműködése a kormánnyal.
Kiemelte, hogy a BMW-gyár építése is a tervek szerint halad, a vállalat az elektromobilitási stratégiája rendkívül jelentős elemét hozza Debrecenbe.
"Hogy ezek a munkahelyteremtő, high-tech beruházások Magyarország helyett Romániában valósuljanak meg, ezt a német szocialisták akarják, meg néha az az érzésem, hogy a magyar baloldal is, de szerencsére nem rajtuk múlik ez, hanem a beruházói döntéseken, valamint a beruházók és a magyar kormány együttműködésén" – mondta.
Beruházási rekord
Majd aláhúzta, hogy
az említett hölgy, a német és a magyar baloldal mindenfajta igyekezete dacára
idén akár a tavalyi beruházási rekord kétszeresét is sikerülhet elérni.
Szijjártó Péter az OTP ukrajnai listázásával kapcsolatban megismételte, hogy a kormány addig nem fog hozzájárulni a fegyverszállítások további támogatásához az Európai Békekeretből, amíg ki nem törlik a pénzintézetet ebből a jegyzékből.
„Mindenfajta ígérgetések hangoznak el, meg utalgatások, de hát a legegyszerűbb lenne levenni az OTP-t erről a listáról, pont úgy, ahogy feltették, de hát mind a mai napig erre nem került sor" - fogalmazott.
Kazettás bombák
A miniszter az Ukrajnába küldött amerikai kazettás bombák ügyére reagálva közölte, hogy a fegyverek szállítása a háború meghosszabbításának és eszkalációjának veszélyével jár, és minél tovább tart majd a háború, annál többen halnak meg.
Ráadásul – mint rámutatott – a kazettás bombák tragikus humanitárius következményekkel tudnak járni.
„Ezért arra kérünk mindenkit, hogy a háború eszkalálásának veszélye helyett a béke irányába tegyenek lépéseket. Tehát jó lenne, ha a szövetségeseink kazettás bombák meg bármilyen más fegyverek helyett inkább békét hoznának a szomszédba, azzal tudnának emberéleteket menteni" - összegzett.
Debreceni akkugyár: ezerrel zajlik az építkezés, magyar cég az egyik kivitelező
Javában zajlanak a nagy visszhangot kiváltott kínai tulajdonban lévő debreceni CATL akkumulátorgyár munkálatai, amelynek központi épületének szerkezetépítője egy magyar cég lesz. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Leállt az M3-as metró
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Már Pécsett is bezárultak a kórházajtók
Új, digitális aranybányát találtak a hackerek: magyarok adatai is veszélyben vannak
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott