A külgazdasági- és külügyminiszter többek között arról beszélt, arra szövetkeznek az Audival, hogy Győrben játssza a cég a vezetőszerepet az ipari modernizációs folyamatokban, legyen szó a robotizálásról, az automatizálásról, a digitalizációról.
Beszédében a miniszter kifejtette, hogy ugyan az utóbbi évek válságai során többször is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, az nem változott, hogy a globális gazdaság gerincoszlopa továbbra is az autóipar, amely technológiai forradalmon megy keresztül – írja az MTI.
Szijjártó Péter beszédében arra is rámutatott, hogy az utóbbi tizenöt évben négyszeresére nőtt a magyar autóipar termelési értéke, tavaly már elérte a 13 ezer milliárd forintot, az ágazatban pedig több mint 160 ezren dolgoznak.
Kiemelte, hamarosan Magyarország lesz a világ három országából az egyik, ahol mindhárom német prémium autómárka működő gyárral fog rendelkezni.
Tudatta azt is, hogy a kormány az elmúlt tíz évben 244 nagy autóipari beruházáshoz nyújtott támogatást, amelyek összesen 6100 milliárd forintos értéket képviselnek, és 61 ezer új munkahelyet hoztak létre.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
Figyelmeztetés! Utolsó erejével csap le ma a tél
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Indul az első rostálás a választás előtt
Trump nem áll le, a mexikói elnökasszony azonban kemény ellenfél