Számos minisztériumban a napokban szembesültek a köztisztviselők, hogy a jövőben július elsején - a köztisztviselők napján - is dolgozniuk kell. A megszüntetés annyiban fájdalommentes, hogy július elseje az idén szombatra esik, vagyis amúgy sem tudnának élni a munkaszünetes kedvezménnyel, de a törvénymódosítás szerint a jövőben sem lesz erre lehetőség.
Tavaly decemberben ugyanis a parlament elfogadta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közös törvényjavaslatát, amely csendben eltörölte ezt a kedvezményt. A két miniszter képviselő ugyanis a "szociális munka napjának munkaszüneti nappá nyilvánításról" rendelkező törvényjavaslatban bújtatta el munkaszünet eltörlést.
Kapcsolódó
Jellemző módon a törvényjavaslat indoklásban a két miniszter csak arról értekezett, hogy november 12-én 1997 óta ünneplik "világszerte" a szociális munka napját, amihez Magyarország is csatlakozott, így kifejezve az ágazatban dolgozók megbecsülését. Ami a megbecsülés a szociális ágazatban dolgozóknak, az a köztisztviselők esetében perverz szocialista hagyaték - legalábbis a törvényjavaslatot jegyző Lázár János véleménye szerint.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter egy tavaly júliusi kormányinfón úgy fogalmazott: a szocialista államrezsim különleges hagyatékaként munkaszünetet is kell tartani a törvény rendelkezése miatt.
Munkaszünettel jutalmazni a köztisztviselőket, akik kötelességük teljesítése okán dolgoznak az államnak, ez egy perverz kísérlet meggyőződésem szerint. De nem tudtam minden szándékom ellenére a törvényt megváltoztatni.
- írja a Hrportál. Ezt a miniszter júliusban mondta, ám november közepére megérett a helyzet a törvény átírásra, s a javaslatot minisztertársával együtt be is nyújtotta a parlamentnek.
A módosított köztisztviselői törvény az önkormányzati tisztviselők számára nyitva hagyott egy kiskaput: amennyiben a fenntartó önkormányzat kifizeti, úgy a települési tisztviselők munka nélkül ünnepelhetnek a jövőben is.
Állás.hu - Általános szöveg
Keressen állást vagy keressen munkaerőt egy olyan újgenerációs állásportálon, amely valódi, pontos egyezőség alapján rangsorolja a jelentkezőket - kattintson az allas.hu oldalra!
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Lejár egy fontos egyezmény, visszatér a nukleáris fegyverkezési verseny?
Megszületett a döntés az Ukrajnának szánt segélycsomagról
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon