Hónapok óta nincs szájsebészeti szakrendelés Érden. A betegeknek Szentendrére kell utazniuk az ellátásért, ami a helyiek szerint komoly nehézséget jelent. A város polgármestere az RTL Híradónak azt mondta: egyelőre nem sikerült szakorvost találniuk. Egészségügyi szakértők szerint a problémát az orvoshiány okozza és a magánszektor elszívó hatása súlyosbítja.
Érden a szájsebészeti szakrendelés 2025. szeptembere óta szünetel, de korábban is nehézkes volt az ellátásra időpontot foglalni.
A betegeket az Érdtől 43 kilométerre lévő Szentendrére irányítják, de a diósdiakat is Szentendrén látják el.
A tárnoki, sóskúti és pusztazámori lakosok pedig szintén ellátási problémákat tapasztalnak, az ott lakók számára pedig kijelölve sincs helyettesítő intézmény.
Különösen ott lesz nehéz orvos találni, ahol a terület a magánszektorral versenyez
– monda Rékassy Balázs egészségügyi szakmenedzser.
Tipikusan ilyen terület az ortopédia, a szülészet-nőgyógyászat vagy a fogorvoslás is – tette hozzá. Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara korábbi alelnöke szerint az orvoshiány ellen béremeléssel lehetne tenni, mivel az úgynevezett történelmi béremelés hatása elinflálódott. A Belügyminisztérium pedig azt közölte, hogy nem tudnak országos ellátási nehézségekről.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Baleset! Elesett az M0-ás Gyálnál
A kormány tövénybe foglalná Magyarország csatlakozását Trump Béketanácsához
Összeomlás szélén a kórház: tömegével mondanak fel az orvosok
A forint máris megkezdte a csúszkálást
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
A 28 éves nő kezében felrobbant a gránát, az ügyészség szerint rájuk nem vonatkozik semmilyen határidő ebben az ügyben