Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala közölte: Szabó Máté a jogalkalmazási gyakorlatra és a szabályozásra vonatkozóan összeállított részletes javaslatcsomagját eljuttatta a belügyminiszternek, az emberi erőforrások miniszterének és a vizsgált önkormányzatok jegyzőinek.
A közlemény szerint az önkormányzatok által szervezett közfoglalkoztatással kapcsolatban 2012. első felében sokan tettek panaszt az ombudsmannál kiszolgáltatott helyzetük miatt. Többen sérelmezték, hogy közvetve azért veszítették el a jogosultságukat a szociális támogatásra, mert kimaradtak vagy kikerültek a közfoglalkoztatási rendszerből, és így - egyéb munkalehetőség hiányában - nem tudták igazolni az évi 30 napos keresőtevékenység meglétét.
Szabó Máté munkacsoportjának tagjai négy megyében, négy település - Jászkarajenő, Bátonyterenye, Gyöngyös, Mány - önkormányzatánál és az illetékes munkaügyi kirendeltségeken is megbeszéléseket folytattak, interjúkat készítettek a közfoglalkoztatottakkal. Ezek során több jogalkalmazási, szabályozási visszásságot is megállapítottak, például, hogy a bérkifizetés időpontjáról szóló előzetes tájékoztatás esetleges, nincs pontos eljárási rend, a közfoglalkoztatotti bérkifizetések ütemezésének bizonytalansága pedig sérti a jogbiztonság követelményét és a tisztességes eljáráshoz való jogot.
Az ombudsman jelentésében kiemelte: mind a vizsgált településeken, mind pedig országosan sok ember önhibáján kívül azért szorult ki a szociális ellátásból, mert nem tudott igazolni évente legalább 30 napos keresőtevékenységet. A vizsgált települések többségében az önkormányzatnak arról sem volt információja, hogyan szervezhetne közérdekű önkéntes munkavégzést, bizonytalanok voltak abban is, hogyan, milyen dokumentumok bemutatásával igazolható az egyszerűsített foglalkoztatás keretében végzett munka, illetve a háztartási munka - tették hozzá.
Általános tapasztalat volt továbbá, hogy az ellentmondásos feladatkijelölés és követelmények miatt figyelmen kívül hagyták a képzési programokkal összefüggő kötelezettségeket, a jogszabályi előírás ellenére sem tudtak elindulni az országos közfoglalkoztatási programokhoz kapcsolódó szükséges képzések, ami hátrányosan befolyásolta a mezőgazdasági programok eredményességét - olvasható az ombudsmani közleményben.
Legolvasottabb
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Előrehozott parlamenti választás lesz – a nyugdíj és az infláció is forró téma
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Nem várt fordulat, ilyen időjárással zárhatjuk az óévet
Vonatozók, figyelem: nagy felfordulás jön, átépítés indul a Keletiben
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Provokáció vagy véletlen? Lengyel vadászgépek árnyékként követték az orosz felderítőt