Annak ellenére, hogy a lányok átlagosan jobb eredményeket érnek el a reál tárgyakból, a matematikai önbizalom a 11. osztályos fiúkban erősebb – számolt be róla az Eduline egy 1392 fős kutatás alapján, amelyet Becsei Lilla, a Semmelweis Egyetem PhD hallgatója készített.
A reprezentatív kutatás eredményei szerint a STEM (science, technology, engineering and math) pályák mind a fiúknál, mind a lányoknál hátrébb sorolódnak a továbbtanulási lehetőségeik számbavételekor, azonban a lányoknál még jobban is, mint ahogy az a megszerzett tudásuk és az érdeklődésük alapján indokolt lenne.
Hiába teljesítenek jobban a lányok a műszaki- és természettudományos tantárgyakban, a többségük sokkal közelebb érzi magához az olyan területeket, amelyekben kitüntetett szerep jut az emberi kapcsolatoknak.
Becsei Lilla szerint egyebek mellett az iskolatípus és a regionális különbségek is látványosan hatnak a 11. osztályosok pályaválasztási elképzeléseire.
A gimnáziumba járók mindössze 15 százaléka gondolkodik abban, hogy STEM területen folytassa a tanulmányait, a technikumok esetében pedig a megkérdezettek 22 százaléka döntene a műszaki felsőoktatási képzések mellett.
Földrajzilag a közép-dunántúli 11. osztályos diákok körében nagyobb az érdeklődés a STEM pályák iránt, míg a dél-alföldiek és a dél-dunántúliak esetében a legkisebb.
Ezekkel a diplomákkal jobban kijön a hó végi matek
A Diplomás Pályakövetési Rendszer legújabb, 2020-2021-ben végzett felmérése szerint átlagosan bruttó 442 ezer forintot keresnek egy természettudományi területen szerzett alapképzéssel, mesterdiplomával pedig ennél is nagyobb lehet a jövedelem. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Sorsdöntő európai csúcstalálkozó jön: Macron, Zelenszkij, Starmer és Merz Londonba siet