Horváth Ákos elmondta, hogy 1987-ben a 45 centimétert is elérte a jégvastagság, 30 centi körüli értékeket mértek 1997-ben és 2005-ben is. Az utóbbi néhány évben, így 2014-ben és 2015-ben is alig vagy egyáltalán nem alakult ki összefüggő, mérhető jégborítás a nyílt vízen.
Az idei kitűnő jég a hideg mellett annak is köszönhető, hogy nem hullott rá számottevő hó. A jég ugyanis a megmaradását, illetve a vastagodását a hideg levegőnek és az éjszakai kisugárzásnak, vagyis derült éjszakákon a felszíni hűlésnek köszönheti. A jégfelszínt beborító hótakaró pedig mindkét hatást gyengítené, ráadásul az alul lévő víz ilyenkor gyorsan olvasztani kezdi a jeget, így a tartása csökken, a szerkezete megváltozik - magyarázta a szakember.
A Balatonon kialakult vastag jégre jellemző, hogy a hideg éjszakákat követő délelőtti enyhülés hatására a tavon nagy dörrenéssel alakulnak ki rianások, amelyek mentén 10-30 centiméter szélességben akár több kilométer hosszan is megnyílik a jég - mondta Horváth Ákos.
A legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint bár a magasban már a hétvégén megindul a melegedés, a Balaton felszínén még a jövő hét közepéig is tarthatja magát a hideg. Ajánlott, hogy mindenki csak a biztonságos táblákon, lehetőleg a kijelölt helyeken korcsolyázzon, kerülje a rianásokat, amelyek közelében elvékonyodhat az egyébként vastag jégréteg - figyelmeztetett a szakember.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat