A Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfői közleményében azt írta, hogy a Revolutnak nincs hazai fióktelepe és nem áll az MNB felügyelete alatt leánybankként. Emiatt csalásos, elszámolási vagy egyéb jogviták esetén a bank itthoni ügyfelei nem tudnak magyar nyelvű ügyfélszolgálathoz fordulni, csak angol vagy litván nyelvűhöz.
Hozzátették, hogy mivel határon átnyúló intézmény esetében a hazai pénzügyi felügyeletet fogadó országként csak nagyon korlátozott fogyasztóvédelmi jogosítványok illetik meg.
Kiemelik, hogy ha a Revolut Bank fiókteleppé válna Magyarországon, akkor azzal a hazai fogyasztóvédelmi felügyeleti hatáskör is erősödne. Egyebek mellett magyar nyelven is nyújthatnának be az ügyfelek kérelmet igényérvényesítésre, a jegybank előtt, ráadásul folyamatos fogyasztóvédelmi felügyelést végezhetne a banknál és ennek során adatok benyújtására is kötelezhetné a pénzintézetet.
Habár a Revolut mint márka egyre értékesebb, meggyűlik a baja a banki engedélyeztetéssel. Jelenleg ugyanis épp a brit jegybanknál próbálkoznak azzal, amit az MNB a közleményében sürget: banki engedélyt szerezni. A Bank of England azonban kifogásolja, hogy a cég nem adta le az idei pénzügyi jelentését, ráadásul a becsült bevételeinek egy része kriptodevizában van.
Messzire elér a NAV keze, a Revolut-számlák sem jelenthetnek kibúvót
A nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közleményéből kiderült, hogy a Revolut-számlákra is rálát, és ha valaki felszólítás után sem fizeti meg köztartozását, az ne lepődjön meg, ha a bankszámlájára inkasszó kerül.Bővebben--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését