Az óvónőkre is kiterjed a pedagógusbér-emelés – jelentette be Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a Nógrád vármegyei Vizslás községben.
A helyi óvoda bővítésének és felújításának átadásán azt mondta, hogy kiemelten fontos a kormány számára az óvónők megbecsülése és az óvodák fejlesztése. Hozzátette, a béremelés jövőre is megvalósul, így a tavalyi és tavalyelőtti béremelésekkel együtt közel a duplájára nő az óvónők bére.
Kitért arra is, hogy 13 év alatt 18 ezer új óvodai férőhely jött létre, valamint az óvónők száma is nőtt, 30 ezerről 31 ezerre.
Pár napja jelent meg egy kormányrendelet, amely szerint többek között már középfokú végzettséggel is lehet valakiből óvodapedagógus, ezen felül már az általános iskolai legfelsőbb évfolyamig bezárólag is beoszthatók az alsós tanítók tanári feladatokra. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint a foglakoztatási szabályok változása mögött a pedagógushiány áll.
Emelik a szakképzésben oktatók bérét, de van egy „kis” bökkenő
Miközben a köznevelésben dolgozó pedagógusoknak csak a jövő évi teljesítménye számít bele a bérezésükbe, addig a szakképzésben oktatóknál már más a helyzet.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz