Szerdán este nyolc órakor hozzák nyilvánosságra a felsőoktatási felvételi ponthatárokat. Pont Ott Partit Budapest mellett tizenegy vidéki városban is rendeznek, a kiemelt helyszín Veszprém lesz, amelynek házigazdája a Pannon Egyetem. Idén rekordot döntött a felvételizők száma közel 130 ezren szeretnének ősztől egyetemre járni, ez hét százalékkal magasabb, mint a tavalyi adat.

Ponthatárváró rendezvény a Budapest Parkban, valamint több vidéki városban: Egerben, Debrecenben, Győrött, Gyulán, Kecskeméten, Miskolcon, Nyíregyházán, Pécsett, Sopronban és Szegeden is lesz. Idén a ponthatárváró rendezvénysorozat központi eseménye Veszprémben, a Gyárkert Kultúrparkban lesz.

Este 8 órakor az Oktatási Hivatal hivatalos oldalán, a felvi.hu-n hozták nyilvánosságra a felsőoktatási ponthatárokat, amelyek ezzel egy időben az eredményvárók kivetítőin is megjelentek. Azok a felvételizők, akik a jelentkezéskor megadták a mobilszámukat, 20 órától kapnak sms-t az eredményről.                 

A legkeresettebbek továbbra is a gazdasági, a műszaki és az informatikai képzések.

A felvi.hu adatai szerint idén a legidősebb jelentkező 83 évesen szeretne visszaülni az előadótermek padsoraiba.

A felvételi eljárás során közel félmillió közhiteles adat: érettségi, oklevél és nyelvvizsga bizonyítvány érkezett be a felvételi adatbázisba.  

A közel 130 ezer jelentkező kétharmada alapképzést választott, az átlagéletkoruk 27 év. A legkeresettebbek továbbra is a gazdasági, a műszaki és az informatikai szakok. Egyre többen választják a pedagógusképzéseket, azon belül is természettudományos szakpárt, utóbbit több mint kétezren. A szakképzésből is egyre többen lépnének tovább a felsőoktatásba: az elmúlt három évben másfélszeresére nőtt az innen jelentkezők száma, írja a felvi.hu.

Jelentkezők száma képzési szintek szerint: 

  • Alapképzést: 88 651-en 
  • Osztatlan mesterképzés: 25 246-an 
  • Mesterképzést: 13 340-en
  • Felsőoktatási szakképzést: 2493-an jelölték meg.

Legnépszerűbb alapképzések:

  • Gazdálkodás menedzsment: 7142
  • Pszichológia: 6530
  • Óvodapedagógus: 4490
  • Kereskedelem és marketing: 4373
  • Mérnök informatika 3651
  • Gyógypedagógus: 3392
  • Pénzügy és számvitel: 2873

Idén is az ELTE-re jelentkeztek a legtöbben, több mint 18,2 ezren szeretnének bekerülni, majd a Debreceni Egyetem 10,8 ezer jelentkezővel lett a második legnépszerűbb és a Szegedi Tudományegyetem 8,8 ezer jelentkezővel került a dobogó harmadik fokára. 

Tavaly így alakultak a ponthatárok

Gazdálkodás és menedzsment

Budapesti Gazdasági Egyetem: 370
Budapesti Corvinus Egyetem: 443
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 409

Kereskedelem és marketing

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 406
Budapesti Gazdasági Egyetem: 371
Debreceni Egyetem: 377

Jogász képzés

Eötvös Loránd Tudományegyetem: 476
Pázmány Péter Katolikus Egyetem: 467
Szegedi Tudományegyetem: 438

Nemzetközi gazdálkodás

Corvinus Egyetem (angol nyelven): 478 
Budapesti Gazdasági Egyetem: 370
Eötvös Loránd Tudományegyetem: 426

Pénzügy és számvitel

Budapesti Műszaki Egyetem: 419
Budapesti Gazdasági Egyetem: 371
Miskolci Egyetem: 357

Brutális lemaradásban vagyunk

Az  Európai Unió 13 országa már elérte, amiről mi csak álmodunk. Miközben a magyar felsőoktatásban tanulók száma évtizedes csúcsra emelkedett, a diplomások aránya továbbra is az Európai Unió sereghajtói között van.

Bár 2024-ben már 329 ezren tanultak a hazai egyetemeken és főiskolákon, a 25–34 évesek körében mindössze 32 százalék rendelkezik felsőfokú végzettséggel, ami jócskán elmarad az uniós átlagtól és a 2030-ra kitűzött 45 százalékos céltól is, erről itt írtunk bővebben. A magyar diplomások aránya az uniós szégyenlistán van. Az unió egészében 7,7 százalékponttal 44 százalékra nőtt a felsőfokú végzettségűek aránya a 2015 és 2024 közötti időszakban, miközben hazánkban 32 százalék körül stagnál az arányuk. A magyar diplomások aránya uniós szinten a harmadik legkedvezőtlenebb érték.