Vesztegetés miatt nyomoznak egy zuglói patika dolgozói ellen, akik a gyanú szerint recept nélkül, felár ellenében adhattak el vényköteles gyógyszereket – közölte a rendőrség a honlapján.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján és közreműködésével nyomoz vesztegetés elfogadása miatt három gyógyszertári dolgozóval szemben, akik
a gyanú szerint 2022. november 18. és 2023. augusztus 4. között két közvetítőn keresztül hét vásárlónak adtak recept nélkül vényköteles gyógyszereket anyagi ellenszolgáltatásért.
A nyomozás eddigi adatai szerint a patika asszisztensei alkalmanként legfeljebb 10 ezer forintos jogtalan előnyért adták ki jogosulatlanul a gyógyszereket, többek között potencianövelőt, fájdalomcsillapítót, injekciót és különféle betegségek kezelésére szolgáló szereket.
A nyomozók október 10-én a bűncselekményekben érintett személyeket elfogták, és tíz helyszínen tartottak házkutatást.
Ekkor lefoglaltak 50 ezer forintot, tizenegy telefont, tizenegy SIM-kártyát és négy laptopot.
A rendőrök a patika három dolgozóját, a közvetítőket és a vásárlókat előállították, és a tizenegy gyanúsítottat vesztegetés gyanújával kihallgatták.
Hamisított és veszélyes az új „csodaszer”: mégis viszik, mint a cukrot
Világszerte letarolták a fogyókúrás piacot az eredetileg cukorbetegségre kifejlesztett, étvágycsökkentő gyógyszerkészítmények – olyannyira, hogy mostanra elterjedtek Európában is az Ozempic hamisított, veszélyes változatai. Az amerikai belbiztonsági minisztérium szerint ez lehet a legnagyobb gyógyszerhamisítási ügy a Viagra bevezetése óta. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val