A közlekedést érintő törvények módosítására készülnek az Országgyűlésben.
Nagy Bálint közlekedési államtitkár a javaslat egyik fontos elemeként beszélt a közösségi autóbérlő rendszerekre vonatkozó szabályozás továbbfejlesztéséről. Az Infostart tudósítása szerint a képviselő azzal érvelt, hogy egy megosztott autó 12-16 személyautót helyettesíthet, így annak használata csökkentheti a városi mobilitás káros hatásait, a közterület terhelését és a környezetszennyezését.
Pont ezért javasolják a parkolási szabályok, a kijelölt várakozási helyek szabályozásának módosítását, továbbá
a helyi lakosságnak kizárólagosan fenntartott parkolóhelyeknek és kedvezményeknek a közösségi autóbérlőkre történő kiterjesztését.
Az ígéretek szerint a kedvezmény továbbra is csak a helyi lakosokat fogja érinteni.
A szocialista képviselő Gurmai Zita azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány által beterjesztett javaslatban a számos technikai módosítás mellett
van egy aprónak tűnő, de súlyos beavatkozás az önkormányzati autonómiába a közösségi autóbérlő rendszerekre hivatkozva.
Szerinte a belvárosban már rövid távon is fennakadásokat eredményezhet, hogy a törvényjavaslat a jövőben lehetővé tenné a közösségi autóbérlő cégek gépkocsijai számára, hogy a helyi lakosságnak fenntartott parkolóhelyeket is igénybe vegyék.
Az önkormányzatoknak kötelességük lesz ezeket a kéréseket teljesíteni, holott éppen azért hozott létre ilyen parkolóhelyeket, hogy azokat este hat után csak a helyi lakosok használhassák – mutatott rá.
Szigort szorgalmaz a zöld rendszámos autók ügyében a népítélet
A hónap elején robbant a bomba, hogy a kormányzat megelégelte a zöld rendszámokkal kapcsolatos visszaéléseket, és hamarosan kizárhatja a plug-in hibrideket a zöld rendszám használatára jogosult gépjárművek közül. Bár egyelőre nincs hír a társadalmi egyeztetésről, az Economx a Pulzus közvélemény-kutató segítségével megvizsgálta a közvélemény álláspontját a kérdésben. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem állnak le a fuvarozók, megegyezést akarnak
Lázár János: Elfogadhatatlan, hogy egy főúttal átszelt kisvárosban lakó kárán akarjon spórolni egy kamionos
Egyik csalódás a másik után: a Nemzetgazdasági Minisztérium elárulta, miért nem jöttek a számok
Karácsony meleg étel nélkül? Ezért állnak sorba ezrek a Népligetben
Hatalmas leállás jön az egyik legnagyobb banknál
Furcsa év, nagy döntések: Orbán Viktor szerint minden összejött idén
Nagy Márton: A magyarok pénze nő a leggyorsabban
Már kopogtat a mediterrán ciklon, hozza a havat karácsony estére
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából