Fontos szerződést írt alá egymással a Titan-2 JSC Concern és a Bayer Construct Zrt. A tárgyi szerkezetépítési munkákról már közel egy éve zajlottak az előkészítő egyeztetések a felek között.
Az orosz Titan-2 Holding Oroszország egyik legnagyobb mérnöki és kivitelező vállalata, amely számos hasonló nemzetközi gigaprojekt kivitelezésében vett részt, mint Paks II. Ők építik többek között törökországi Akkuyu és az egyiptomi El-Dabbaa erőmű projektjeit is. A Paks II. projekt életében most mérföldkőnek számító szerződést írtak alá – írja a Magyar Építők.
Kapcsolódó
A magyar Bayer Construct Zrt. szerkezetépítési üzletága olyan nagy projekteken dolgozott korábban, mint az Aréna vagy az Etele pláza, az Agora Központ irodaházai.
A most aláírt megállapodás az 5-ös blokk nukleáris szigetének több épületét érintő 3 méter vastag beton alaplemezek kivitelezéséről szól. Az első betonozások a közel 30 méter mély munkagödör alján még az idei év legvégén megkezdődnek a fővállalkozó Roszatom korábbi tájékoztatása alapján.
Mi lesz az atomenergiával, ha ellenzéki kézbe kerül Paks? Megszólal a polgármester
Paks város frissen megválasztott ellenzéki polgármestere településvezetőként mindent megtesz annak érdekében, hogy minél hamarabb üzembe álljon Paks II., de egyelőre érdekellentét áll fent a város és az építtetők között.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Leállt az M3-as metró
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező