Ahogy arról mi is beszámoltunk, a KSH friss adatai nyomán az egy évvel korábbihoz képest 2,6, míg az előző hónaphoz mérten 1,3 százalékkal mérséklődött az ipari termelés.
Ennek kapcsán a Népszava arról írt, kitörési pont lehet a lakásfelújítás további ösztönzése – erről ugyan kormánydöntés még nincs, de már belengették a szándékot.
Mint a lap megtudta: az eddigieknél jóval nagyobb értékű, 15 millió forintos kedvezményes lakásfelújítási program bevezetését javasolta az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ). Ráadásul ez párhuzamosan futna az árfelhajtó hatású Otthon Starttal, amely az első otthon megvásárlását fix 3 százalékos hitellel segíti szeptembertől.
A 15 millió forintos csomagból 10 millió forint lenne az olcsó hitel, ezt pedig a lakásfelújítók ugyanúgy családi állapot, gyermekvállalás és életkori megkötés nélkül felvehetnék, mint az első lakást vásárlók.
A jövedelem nagysága azonban korlátot szabna a kedvezményes hitel elbírálásánál, de ezen a ponton is változtatást javasol a szakmai szövetség, amely a jövedelem 50 százalékáig engedné a havi hiteltörlesztést, átlagon felüli magas jövedelem esetén pedig akár a 60 százalékáig is.
Koji László, a szakmai szervezet elnöke kiemelte, a komplexitás jegyében fontos elem maradna a kombinálhatóság, hogy a többi állami támogatás és kedvezmény is bevonható legyen a lakásfelújítók lehetőségeinek maximalizálása érdekében.
A szóban forgó felújítási programról még nem történt kézzelfogható bejelentés, viszont az ÉVOSZ szakmai javaslataira az előzményekből ítélve általában fogékony a kormány.
Az Otthon Start hitellel vajon hol vehetünk újépítésű lakást?
Az új Otthon Start Program sokak számára nyitja meg a lehetőséget, hogy végre saját otthonba költözzenek – akár új építésűbe is. Kérdés viszont: hány darab olyan új építésű ingatlan létezik, ami megfelel a feltételeknek? Részletek.A trendek láttán lehetséges, hogy kvázi nem pusztán felrobban a magyar lakáspiac, hanem egyenesen atomot kap Magyarország a lakóingatlanok drágulása terén.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
„Ukrajna másnap halott lesz” – ledobta az atomot a német védelmi miniszter
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Leállt az M3-as metró
Cseh káosz, magyar tanulság: botrány ide vagy oda, Prága jobban áll
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már tudni, mennyibe kerül majd a Budapest–Belgrád vonatjegy
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
A párnaciha még mindig menő, pedig ezzel több száz milliárd forintnyi kamatról mondunk le