Kora ősszel megérkezhetnek a Varga Mihály pénzügyminiszter által jelzett költségvetési biztosok a kórházakhoz - írja a Népszava. A megvalósítással kapcsolatban egyelőre három koncepció verseng egymással: az elsőben valamennyi intézményhez küldenének költségvetési felügyelőt.
A második javaslat szerint egy adott területen lévők, azaz több kórház kapna közös kancellárt. A harmadik javaslat, hogy csak azokba az intézményekbe delegálna a kormány kincstári szakembert, amelyeknek lejárt adóssága több mint az éves bevételük tíz százaléka. Az utóbbi esetben a költségvetési felügyelő kirendelését megelőzné egy átfogó pénzügyi átvilágítás, mellyel górcső alá vennék valamennyi intézményben a gazdálkodási folyamatokat.
Varga 2015 májusában már burkoltan megfenyegette az eladósodott intézményeket, mondván: "ha egy kórházigazgató fedezet nélküli vállal kifizetéseket, az költségvetési csalás, ha lefordítom magyarra". Bár elvben egyetlen kórházi főigazgató sem írhatna alá fedezetlen megrendelést, a gyakorlatban nemigen tehet mást, hiszen 1996 óta minden évben néhány havi pénz hiányzik a kasszából. Ezt a hiányt a beszállítók finanszírozzák azzal, hogy hitelbe adnak szinte mindent a kórházaknak.
A fotó forrása: Shutterstock
Legolvasottabb
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Összefogott a Magyar Posta és a Temu, itt vannak a részletek
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Nagyot kockáztatott a Mol, de ha bejön, a régió megkerülhetetlen ura lesz
Óriási botrány: kozmetikában és nőgyógyásznál titokban készült felvételek jelentek meg pornóoldalakon
Razzia indult az erdőkben: drónokkal, hőkamerákkal keresik a tetteseket
Lecsapott az adóhatóság a Szigettel is együttműködő biztonsági cégre