Többségében leszakadt faágak, kidőlt fák okoztak gondot. Két esetben gépjárműre dőlt fa okozott sérülést az autóban ülőknek.
A katasztrófavédelemhez több mint 140 épületkárt jelentettek be, jellemzően a tetőszerkezetek rongálódtak meg. Ezen felül sok helyen áramkimaradást is okozott a vihar.
A viharos széllel összefüggésben hétfő reggelig országszerte több mint 3700 riasztása volt a katasztrófavédelemnek. A legtöbb hívás Somogy, Fejér, Bács-Kiskun valamint Pest megyében, Budapesten volt. Többségében már sikerült felszámolni a vihar okozta károkat, de a fővárosban, Pest és Bács-Kiskun megyében jelenleg is dolgoznak a tűzoltók.
Az OKF szóvivője külön megköszönte a lakosság segítségét is, ugyanis sokan voltak akik bejelentették a kárt, de miután sikerült maguknak megoldani a problémát, szóltak, hogy már nincs szükség a tűzoltók segítségére.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő hajnalban az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írta: ismét több alkalommal lehetnek 60-75 kilométer/órás széllökések: kezdetben délelőtt a Dunántúl északi részen, északon, illetve esetleg Jász-Nagykun megye térségében majd a déli, délutáni órákban gyakrabban inkább Pest megye térségében.
A viharos szél veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Budapesten, Pest megyében, továbbá Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Az előrejelzés szerint hétfőn gomolyfelhős, napos idő várható, de bárhol előfordulhat futó zápor, a hegyekben akár hózápor is lehet. Estére kiderül az ég, mindenütt megszűnik a csapadék. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 Celsius-fok körül valószínű. Késő este 0 és plusz 5 fok között alakul a hőmérséklet.
Fotó forrása: Szabó Dániel / Napi.hu
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás