2023. április 24-e és szeptember 24-e között 2 238 366 ország- és vármegye bérletet vásároltak az utasok, válaszolta a parlament honlapján a DK-s Vadai Ágnes írásban feltett kérdésére Lázár János építési és közlekedései miniszter helyett az államtitkára Ágh Péter.
A teljesárú vármegyebérletet 9450 forintért lehetett megvásárolni már április utolsó hetétől, az országbérlet ennek duplájába 18 900 forintba kerül. A tanulók mindkét konstrukció esetében 90 százalékos kedvezménnyel 945 forintért vásárolhatják meg a bérleteket.
A kötöttpályás tömegközlekedésben az utasok száma elérte, sőt már meg is haladta a járvány előtti szintet. Amíg 2019 utolsó negyedévében 37,2 millió utast szállítottak, addig 2022 utolsó negyedévében ez a szám már 38,3 millióra emelkedett – derül ki a válaszból.
Ágh Péter szerint 2023-ban az ország-és vármegyebérletek miatt az utasok száma tovább fog emelkedni.
Az államtitkár kitért arra is, hogy a diákok között májusban 100 ezerrel, júniusban 130 ezerrel, júliusban pedig 150 ezerrel többen váltottak bérletet.
A diák országbérletek nyáron voltak a legnépszerűbbek, júliusban háromszor annyi diákbérlet fogyott, mint a tavalyi év azonos időszakában. A diákjegyek száma közben csökkent, ami azt jelenti, hogy sok diák inkább a bérletvásárlás mellett döntött – írta Ágh Péter.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Döbbenetes mi derült ki a Covid-oltásokról, brutális mellékhatásokra figyelmeztetnek a szakértők
Borzasztó tragédia a Városligetben: meghalt Csudai Sándor fotóriporter
Sok autós már csak akkor veszi észre, amikor késő: ez történik a kocsival, ha erre nem figyelünk oda
Kiszámolták: így teljesít egymillió forint FixMÁP és MÁP Plusz állampapírban
Újabb sokk a bevásárlásnál: már ezek a kedvenceink is érintettek
Csendben kicserélnek: a munkanélküliség következő hulláma már a láthatáron, csak így lehet talpon maradni
Olyan ajándékot kapnak a One ügyfelei, amire nem is számítottak
Jó hír jött a kisnyugdíjasoknak, emelkedhet a pénzük
Bejelentés érkezett a SZÉP-kártyákról: őrült költési roham várható, az oka is kiderült