Bejött az OTP Bank elemzőinek számítása, legalábbis ami a 2016-os GDP-arányos államháztartási egyenleget illeti. A közgazdászok 1,6%-os hiányt vártak, az előzetes adat pedig 1,7%-os deficitről szól. Friss elemzésükben arra is felhívják a figyelmet, hogy a tavalyi első három negyedév alatt 243 milliárd forintos többletet mutatott a költségvetés, ami 711 milliárd forinttal volt kedvezőbb, mint 2015-ben - olvasható a portálon.
Mindezek fényében nem volt váratlan, hogy a kormány az év végén elkezdte kihasználni ezt a jelentős költségvetési mozgásteret. Ennek köszönhetően jött össze az utolsó negyedévben egy 852 milliárd forintos deficit, miközben 2015 utolsó három hónapjában 59 milliárd forint volt a mínusz.
Ha az egyszeri egyenlegrontó tételektől eltekintünk, valamint nem vesszük figyelembe az állami földértékesítésekből és a növekedési adóhitelből beérkezett összegeket, akkor az első negyedév pénzforgalmi egyenlege idén plusz 63 milliárd forintot mutatott volna, szemben a tavalyi 140 milliárd forintos első negyedéves hiánnyal - írják.
Az alapvető költségvetési folyamatok arra utalnak, hogy 2017-2018-ban is fennmaradhat az egyensúlyhoz közeli költségvetési egyenleg - emelik ki az OTP elemzői.
Lehetőség lesz nyújtózkodni
Ha a kormány nem hoz új intézkedéseket, amelyek befolyásolhatják a következő két év költségvetési egyenlegét, akkor a bevételi oldalon látható kedvező folyamatok, valamint a feszes gazdálkodás nulla közeli szinten tartaná a költségvetés ESA-egyenlegét idén és jövőre - vélekednek a közgazdászok, akik több magyarázó tényezőt is felhoznak, ami miatt a kormány hátradőlhet.
Egyebek közt a feszes munkaerőpiac jelentősen növeli a járulékbevételeket is és az erőteljes bérnövekedés fenntartja ezen a téren a magas bevételi számokat. A lakossági fogyasztás bővülése jó hatással van a fogyasztási típusú bevételekre. Az áfabevételek minimálisan csökkentek csupán a célzott áfacsökkentés és a beruházások visszaesése ellenére.
Szigorú gazdálkodás valósul meg a kiadási oldalon. A közszféra illetményalapja nem emelkedik, a háztartásoknak nyújtott költségvetési transzferek összege emelkedett, a nyugdíjindexálás miatt, a minimumnyugdíj összege azonban változatlan maradt. Ne feledkezzünk meg a beáramló EU-pénzek hatásáról sem.
Mivel várhatóan 2018-ban is lesz mozgástér a költségvetésben, ezért strukturális lazító intézkedések is a kormány asztalára kerülhetnek, vagyis tartós hatású lépések, adócsökkentések. Ebben a helyzetben nem kizárt az egy számjegyű szja-kulcs bevezetése sem - idézi a Portfolio.hu.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat