Azért vagyunk itt, mert Magyarországon van felhalmozott tőke, amely most már Magyarországon kívül keres befektetési lehetőségeket – idézi az MTI Orbán Viktor miniszterelnököt, aki pénteken a boszniai Banja Lukában, a Magyarország és a boszniai Szerb Köztársaság által rendezett üzleti fórum megnyitóján tartott beszédet.
Orbán Viktor a vállalkozók előtt felidézte: korábban két határ választotta el Magyarországot és Bosznia-Hercegovinát, „egyet már eltöröltünk, nincs horvát-magyar határ, Schengen van”. A magyar autópálya mindjárt eléri a horvát határt, „a horvátok is iparkodnak”, így hamarosan autópályával is össze lesz kötve a két ország – közölte a magyar miniszterelnök.
Hozzáfűzte, Banja Luka és környéke rendezett, nagy porták vannak, ez olyan ország, ahol van jövő, „mert a gazdaság jövője mindig az emberi minőségen múlik, azt pedig a környezet fejezi ki”. Ha a politika képes lesz arra, hogy stabilizálja ezt a térséget, akkor itt kiszámítható gazdasági környezet lesz – szögezte le Orbán Viktor.
Nyugat-Európa gazdasága gyengélkedik
Kitért arra, hogy a gazdasági előrejelzések Nyugat-Európában a növekedés potenciálja nagyon alacsony szinten van, Németország recesszióval küzd.
Magyarország az idei két és fél százalékos növekedéssel „királynak számít”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A távirati iroda tudósítása szerint a miniszterelnök elmondta azt is, hogy az európai gazdaság dinamikája jelenleg a Balkánon van, mert itt „az emberek akarnak dolgozni és tudnak is dolgozni”, magas ipari és mezőgazdasági kultúra van, mit Magyarországon, és együttműködésre törekednek.

Orbán Viktor azt mondta, azért hisz ebben a térségben, mert 14 évvel ezelőtt a magyar gazdaság is cudarul állt, a magyar gazdaság mérete hetven százalékkal kisebb volt, mint ma. Azóta Magyarország megtett egy olyan utat, amit mások is meg tudnak tenni, „ezt a dinamikát, ezt a fejlődést itt is el lehet érni” – hangsúlyozta.
Magyarországnak 1500 külföldön is befektetni képes vállalata van
Megjegyezte, 14 évvel ezelőtt a magyar cégek még nem lettek volna itt, mert Magyarország rendkívül tőkeszegény ország volt. „Ma már vannak regionális bajnokaink”, és mintegy ezerötszáz, külföldön befektetni képes vállalat – közölte a magyar miniszterelnök. Mint folytatta, a magyar a saját történelmére, kultúrájára, nemzetére büszke ország, „Magyarország a magyaroké, ezért elvárjuk a külföldiektől, hogy úgy viselkedjenek, ahogy viselkedniük kell”.
Ez a gazdasági döntéseknél azt jelenti, hogy a szerb kormány világosan megmondja, milyen szektorokban fogadják a magyarokat szívesen, ahol pedig nem fogadnak szívesen, mert nem akarnak versenytársat, „oda nem jövünk” – közölte Orbán Viktor. Hozzátette,
„ez az ország a szerbeké”, ezért olyan magyar vállalatok vannak itt, amelyek azokon a területeken dolgoznak, amelyeket a szerbek kijelöltek.
„Fontos, hogy a helyiek elfogadjanak bennünket, azt érezzék, hogy lehetőségeket hozunk, azokra a területekre, ahol szükség van beruházásra, fejlesztésre” – hangsúlyozta a kormányfő. Közölte, vegyesvállalatok alakítására is biztatja a magyar cégeket.
„Ez kétirányú utca” – jegyezte meg Orbán Viktor, jelezve, Magyarország várja a szerbeket „munkavállalóként és vállalkozóként is”, mivel „az együttműködés nem lehetőséget vesz el, hanem lehetőséget teremt”.
Vlagyimir Putyin után Orbán Viktor is megkapta a legnagyobb szerb kitüntetést
Csütörtökön és pénteken Bosznia-Hercegovinában tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök, aki megkapta a boszniai Szerb Köztársaság legnagyobb kitüntetését, amelyet az előző évben Vlagyimir Putyin vehetett át.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz