Ahogyan arról lapunk is részletesen beszámolt, Orbán Viktorral készített interjút kedden Rónai Egon, aki a beszélgetés egy pontján azt vetette fel, hogy a KSH adatai szerint a szegénységi mutatók romlottak, a korábbiakhoz mérten 2024-ben a lakosság nagyobb része volt kitett a társadalmi kirekesztettségnek, kivált a gyermekek társadalmi csoportja; eszerint a gyermekszegénység mértéke nőtt az elmúlt években.
A miniszterelnök erre úgy reagált, szerinte nem jó a helyzet idehaza, de jobb, mint volt, illetve a kultúrkörünkben, Európában relatíve nem helyezkedünk el relatíve rossz helyen összességében.
Olyan gyermek szerintem, akit családtámogatás nem ér el, Magyarországon nincs
– szögezte le Orbán Viktor, aki ezután hozzáfűzte, a földrajzi és etnikai alábontásokat is nézni kell.
„Nem ugyanazt kell csinálnod, ha egy átlagszám rossz, de kiderül, hogy óriási területi tagoltságot mutat”
– jelentette ki a kormányfő, aki azt vallja, ott kell beavatkozni, ahol rosszul mennek a dolgok. Úgy látja, a mélyére kell ásni a problémakörnek, a területi tagoltságot és a cigánygyerekek rétegét is figyelembe kell venni, akik „a szegénységügyben jobban sújtottak, mint a nem cigány magyarok”.
A szenzitív téma körül nem ült el a por a nyilvánosságban: az ATV-s interjút követően, még este a miniszterelnök főtanácsadója, Szalai Piroska a Facebookon – a KSH módszertani változtatására is hivatkozva – azt boncolgatta, álhír, hogy minden ötödik gyerek mélyszegénységben élne hazánkban. Azt viszont például nem cáfolta, hogy a szegénység kockázata vagy a kirekesztettség veszélye sújt ennyi embert, de arra jutott, hogy jelentősen javultak a szegénységi mutatóink.
A gyermekszegénység kérdése kapcsán azonban érdemes megnézni, hogy bár a KSH valóban átállt az Európai Unió új módszertanára, mely a jövedelmi adatokat másképp súlyozza, de emiatt nehezebb már megbízhatóan összevetni a 2023 előtti és utáni adatokat. Tehát ha az adatok kozmetikázását, önkényes torzítását el szeretnénk kerülni, egyértelmű javulásról aligha beszélhetünk – ezt pedig egy másik mérőszám alakulása is plasztikusan példázhatja az alábbiakban.
Tényleg ordítóak a területi különbségek
Arról épp nemrégiben írtunk az Economx hasábjain, hogy az Eurostat friss, 2024-es adatsora alapján iszonyúan nagy eltéréseket mutat Magyarország, ha a számos régiónkat átszövő szegénységi kockázatot vesszük górcső alá. A számok arról árulkodnak, hogy az EU-szerte is látható végletek a hazai kasztosodási tendencia szempontjából sem vigasztalóak. A földrajzi különbözőségek látványosak, Magyarország déli és főleg keleti országrésze évről évre szakadozik le hazánk többi régiójától: három periférián található terület, illetve az ország fővárosi régiója és a Dunántúl középső része között egyre szélesebbre nyílik a társadalmi olló.
A szegénység rizikója szempontjából aszimmetrikus Magyarország egyik felében – nagyjából a centrumban és a nyugati vármegyékben – valóban javítottunk az utóbbi években, ám a „végeken” markánsan kirajzolódnak a lecsúszás jelei. Kérdés, mennyiben tekinthető eredménynek ez a felvázolt, s egyre mélyülő kontraszt területi síkon. Egyébként azt is szemléltettük már korábban, mennyire gyéren étkezik a magyar népesség jelentős hányada.
Hogy ezt a komplex kérdéskört egy másik dimenzióban is szemléltessük, segítségül hívjuk az Eurostat friss adathalmazát a szociális támogatások tavalyi mértékéről.
Mennyit ér a hazai szociális védőháló?
Előzetes becslések szerint 2024-ben az EU-ban a szociális védelmi ellátásokra fordított teljes kiadási oldal elérte a 4925 milliárd eurót, ami 6,9 százalékos növekedést jelent 2023-hoz képest.
Az EU statisztikai hivatalának adatai arra világítanak rá, hogy a szociális juttatások kiadásai az EU GDP-jének 27,3 százalékát tették ki, ami 0,6 százalékpontos növekedést jelent az előző évhez képest.
Az uniós országok közül a GDP-arányos szociális juttatásokra fordított kiadások mértéke Finnországban (a GDP 32,5 százaléka), Franciaországban (31,9 százalék) és Ausztriában (31,8 százalék) volt a legmagasabb, míg Írországban (12,4 százalék), Máltán (13,4 százalék) és Magyarországon (16,6 százalék) a legalacsonyabb.
Az uniós tagállamok rangsorában tehát e téren sem áll hazánk túl előkelő helyen: hátulról a harmadikok vagyunk.
A szociális ellátástípusok közül az öregségi ellátások, azaz a nyugdíjak (2044 milliárd euró, a teljes összeg 41,5 százaléka) és a betegség miatti vagy egészségügyi ellátások (1463 milliárd euró, 29,7 százalék) tették ki a legnagyobb kiadási tételeket. Egyéb kategóriák közé tartoztak a rokkantsági, özvegyi, családi és gyermekellátások, munkanélküliségi, lakhatási és máshová nem sorolt társadalmi kirekesztéshez kapcsolódó ellátások.
Az adatokból kiolvasható, hogy
a GDP arányában 2010 óta a magyar kormányzatok egyre kevésbé szánnak forrást a szociális alrendszerre: a 15 évvel ezelőtti 21,85 százalékról mostanáig 16,64 százalékra olvadt a szociális kiadások aránya.
Bár névleg a ráfordított pénz összege másfél évtized alatt a másfélszeresére, 21 750 millió euróról 34 287 euróra nőtt, ez a kumulált, összeadódott infláció mellett eltörpül reálértéken.
15 év távlatából nézve a trendek beszédesek: 2010-ben még a dánok, a franciák és az osztrákok álltak az élen; és a sereghajtók közt a bolgárok, a románok és a szlovákok foglaltak helyet. Mi, magyarok a 27-ből a 15. helyen álltunk. Ehhez képest 2024-re némileg átrendeződött a kép: a dánok helyét a finnek vették át, a képletes dobogó többi foka érintetlen maradt; miközben Írország, Málta és Magyarország sodródott a sor legvégére. Még a Covid-járvány évében is a bruttó hazai termék 17,81 százalékát fordította az Orbán-kormány szociális juttatásokra, bő egy százalékpontnyival többet, mint amennyit a tavalyi számok tükröznek.
Ugyanakkor az Eurostat arról is közölt adatot, hogy 2024-ben a szociális védelmi ellátásokra fordított kiadások az összes uniós országban nőttek éves viszonylatban. A legnagyobb növekményt 2023-hoz képest Észtországban (+19,5 százalék), Horvátországban (+17,8 százalék) és Romániában (+17,5 százalék) regisztrálták, míg a legkisebbet Görögországban (+3,2 százalék), Svédországban (+3,9 százalék), valamint Olaszországban és Dániában (egyenként +4,3 százalék) mérték. Ezen aspektusból Magyarország stabilan az EU-s középmezőnyt erősíti, noha még így is tíz százalék alatti aránnyal.