Még be sem indult az első ingatlanvásárlókat megcélzó új hiteltípus folyósítása, már egy újabb dobást lengetett be a kormány, más célcsoportok számára.
„Lezárult az Otthon Start hitelprogram társadalmi vitája” – jelentette be a Facebookon Orbán Viktor, aki videójában a szerdai kormányülés szünetében jelentkezett be.
A miniszterelnök elmondta, a mai napon véglegesítették a fix 3 százalékos otthonteremtési hitelt, és egy új javaslatot is tárgyalt a kormány egy új támogatási formáról, amit kifejezetten a közszolgálatban dolgozóknak indítanak.
Felvázolta, a gyakorlatban ez úgy néz majd ki, hogy
az orvosoknak, ápolóknak, rendőröknek, tanároknak, katonáknak és más köztisztviselőknek évi 1 millió forintos otthontámogatást biztosítanak,
amit fordíthatnak lakáshitel-törlesztésre, vagy új lakáshitel önrészének kifizetésére.
A támogatás természetesen összevonható az Otthon Start hitellel.
– szögezte le a kormányfő, aki ugyanakkor azt ígérte, a részletek kidolgozását délután folytatják, és reményei szerint még augusztusban döntenek.
„A cél világos: Magyarországon mindenkinek lehetőséget akarunk adni arra, hogy saját otthonhoz jusson” – zárta szavait Orbán Viktor.
Olykor „még a fű sem nő az ingatlanpiacon”, de az új hitellel felpöröghet a drágulás
Magyarország változatlanul uniós csúcstartó az ingatlanárakban, melyek megtriplázódtak az elmúlt 15 évben – és hol van még az új lakáshitel közelgő sodrása. Az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint az újonnan bejelentett Otthon Start hitel hatására megdrágulhatnak az ingatlanok azon vidéki településeken is, ahol eddig még nem szabadultak el a ház- és lakásárak úgy, mint a nagyobb városokban. Részletek >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére