A miniszterelnök szerint mivel a magyar kormányzó pártok - a kereszténydemokraták és a Fidesz is - az Európai Néppárthoz tartoznak, ezért annak egyetlen közös jelöltjét fogja támogatni Magyarország. Az ezzel kapcsolatos vitákat pedig Magyarország meghagyja a lengyeleknek - tette hozzá Orbán az MTI híre szerint.
A kormányfő szerint magyar szempontból a menekült- és migrációs kérdés körül várható a legfontosabb vita az EU-csúcson, ugyanis Magyarország olyan régóta sürgetett jogszabályt fogadott el, amelynek lényege, hogy még az unió területén kívül választaná külön a tényleges menekülteket és a migránsokat.
Kapcsolódó
A magyar jogszabályt érintő támadásokat ki kell védeni és be kell bizonyítani, hogy a magyar szabályozások az európai joggal összhangban vannak - mondta a magyar kormányfő.
Véleménye szerint nem könnyű jó európainak lenni közép-európaiként, mivel a régió országainak eltérő történelmi öröksége, másfajta ösztöne van több kérdésben és hagyománybéli értékeinek alapján is. E különbségek okozzák a migráció kérdéséhez való eltérő hozzáállást, ugyanakkor kezd általánossá válni a közép-európai megközelítés. Nem volt ez mindig így, korábban a nyugati országok ellenálltak a keletről érkező javaslatoknak, "de egyre közelebb kerülünk a realitáshoz" - fogalmazott Orbán.
Legolvasottabb
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Ezekért a használtautókért vannak teljesen megőrülve a magyarok
Naponta több mint 41 millió forintot költ a kormányzat a tömeges bevándorlás kezelésére
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Karácsony Gergely: Egy nap alatt megbukott a kormány
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat