Szombat estig gyengén és erősen felhős tájak egyaránt lesznek, hosszabb-rövidebb napos időszakokra mindenütt számíthatunk. Főként a Tisza menti területeken valószínű gyenge eső, záporeső, de késő délután, este a Dunántúlon is előfordulhat néhol jelentéktelen eső. A legtöbb helyen mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között várható. Késő estére többnyire -1 és +4 fok közé hűl le a levegő.
Vasárnapra virradó éjszaka kezdetben még szakadozott lesz, majd mindenütt megnövekszik a felhőzet. Reggelre északkeleten helyenként köd képződik. Eleinte főként a keleti tájakon, majd hajnaltól szórványosan másutt is előfordulhat gyenge eső, havas eső, a hegyekben hó, a délnyugati határnál pedig átmenetileg ónos eső sem kizárt. A légmozgás többnyire mérsékelt lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul.
Vasárnap erősen felhős vagy borult időre számíthatunk, csak a Nyugat-Dunántúlon válik estétől szakadozottá a felhőzet. Eleinte szórványosan, majd a nap második felétől többfelé várható kisebb csapadék zömmel eső formájában, de néhol havas eső, a hegyekben és északkeleten esetleg hó is előfordulhat. Délnyugat, nyugat felől helyenként lehetnek élénk lökések, majd késő délutántól a szél északnyugatira fordul, megerősödik, és az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között várható - írja az OMSZ.
Hétfőn eleinte csak a Dunántúlon, majd keleten is felszakadozik a felhőzet, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Kezdetben nyugaton néhol, keleten több helyen várható vegyes halmazállapotú csapadék, majd estére megszűnik a csapadék. Az északnyugati, északi szél erős, több helyen viharos lesz, éjszakára azonban mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul.
Mi az az okklúziós front?
A ciklon fejlődési folyamatának befejező szakaszában a melegfronttal fokozatosan összeolvad az azt utolérő hidegfront. A folyamatot okklúziónak, az összeolvadt frontot okklúziós frontnak nevezzük - írja az OMSZ.A két front közötti meleg légtömeg (melegszektor) kiszorul a felszín közeléből, és ezzel együtt feláramlásra kényszerül, ami felhő- és csapadékképződéssel jár. A hidegfront mögötti és a melegfront előtti hideg légtömegek összekapcsolódnak. Az okklúziós frontokat általában vastag felhőzet és tartós csapadék jellemzi.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat