Igen jó lett idén a búzatermés az országban mind a mennyiséget, mind a minőséget tekintve. Bár végleges adatok még nincsenek, az összvolumen meghaladja majd az 5 millió tonnát. Ennek mintegy 40 százaléka lett étkezési minőségű. Bár korábban még ennél is jobbak voltak a kilátások, a július végi esők sok helyen lerontották a minőséget.
A piac már jó előre - július elején - beárazta ezt a mennyiséget és mivel meglepetés végül nem lett, maradtak az igen alacsony árak. Augusztusi lejáratra 40,5 ezer forintért lehetett július végén lekötni a malmi búzát a BÉT-en és a takarmánybúza ára sem maradt le ettől sokkal. A Magro.hu fizikai piacának prompt árai a malmi minőség esetében megegyeznek a tőzsdei árral, de a takarmánybúza esetén inkább a 30 ezer forintot közelítik, ami már a megtérülést is kérdésessé teszi.
Kapcsolódó
Júliusban Párizsban jelentősen felfelé mozgott a búzatőzsde egészen a harmadik hétig a romló terméskilátások miatt, de aztán konszolidálódott a helyzet. Így is 9 százalékos pluszban zártuk a múlt hónapot.
Chicagóban viszont tovább csökkent a búza ára, ezúttal 2,5 százalékkal egy hónap alatt. Ez már 16 százalékos gyengülést jelent a nyár kezdete óta. Ennek oka, hogy továbbra is erősen tartja magát az a prognózis, ami szerint a 2016-2017-es gazdasági évben a valaha volt legnagyobb búzamennyiséget arathatják majd le globálisan. A jelenlegi állás szerinti 738 millió tonna ráadásul egy igen magas zárókészlethez adódik majd hozzá. Sok lesz tehát a "felesleg" és ez köszön vissza az árakban még egy jó ideig - véli Németh István, a Magro.hu gabonapiaci elemzője.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére