Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter március végén jelentette be, hogy a korábban várt 3,4 százalékos gazdasági növekedés helyett idén várhatóan csak 2,5 százalékkal bővül a magyar gazdaság. Közben a KSH is közzétette: áprilisban átlagosan 4,2 százalékkal voltak a fogyasztói árak magasabbak, mint egy évvel korábban. 

A kormány 3,2 százalékra becsülte az inflációt erre az évre, ennek megfelelően január 1-jétől már az emelt összegű nyugdíj jár az időseknek. A Hóvége azt írja: ha kiderül, hogy

a drágulásnál rossz volt a számítás – márpedig jelenleg nagyon úgy fest -, akkor a nyugdíjasok kiegészítő nyugdíjemelést vagy egyösszegű kompenzációt kaphatnak.

A novemberi nyugdíjkorrekcióra (más néven: visszamenőleges nyugdíjemelés) a szabályok szerint akkor jár, ha az év elején becsült infláció alul tervezték, vagyis az infláció magasabb, mint amit a nyugdíjemelés alapjául vettek januárban.

A nyugdíjkorrekció nem jár mindenkinek automatikusan: a megállapítás dátuma és az ellátás típusa is számít, de az öregségi nyugdíjban részesülők túlnyomó többsége megkapja a kiegészítést, időarányosan.

A jelenlegi számok alapján viszont valószínű, hogy idén sem lesz nyugdíjprémium.

Ezt az egyszerin pluszjuttatást akkor kapnák a nyugdíjasok, ha a gazdaság az adott évben jól teljesít: ha a GDP-növekedés meghaladja a 3,5 százalékot.

A nyugdíjprémiumot úgy számolják ki, hogy a 3,5 százalékot meghaladó gazdasági növekedés mértékét (legfeljebb 4-ig) megszorozzák a novemberi nyugdíj egynegyedével, de az összeg nem haladhatja meg a 20 ezer forintot.

Volt, amikor ennél többet, 80 ezer forintot kaptak az idősek, legutóbb pont a választás éve előtt, 2021-ben. 2022-ben 20 ezer forint volt a nyugdíjprémium, ez a felső korlát a költségvetés védelmét szolgálja, hogy ne kelljen túl nagy összeget egyszerre kifizetni még egy nagyon erős gazdasági évben sem. A jelek viszont ettől idén sem kell tartania az államnak, ahogy tavaly és tavaly előtt sem kellett.

A nyugdíjprémium tehát a gazdaság növekedésétől, a nyugdíjkorrekció az inflációtól függ, idén biztos lesz korrekció, mert az infláció magasabb lett a vártnál, és erre a kormány külön forrást tett félre. Prémium viszont valószínűleg nem jár.

A lap megjegyzik, hogy a kormány dönthet másként, hiszen 2026-ban ismét választ az ország. Eközben a nyugdíjak és a bérek közti különbség egyre nő.

A nyugdíjasok harmincezer forint értékű, több címletből álló élelmiszerutalványt kapnak, a kormány ígérete szerint ezt őszig kézbesítik. Erről ITT olvashat többet.