Bár egy rövid ideig úgy tűnt, hogy még a nyár folyamán megkaphatják a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők a kormány által beígért 30 ezer forintos élelmiszer-utalványt, végül kiderült, hogy ősszel küldi ki őket a kormány.
A tegnap megjelent Magyar Közlönyből további részletek derültek ki az utalványt illetően. Eszerint az utalványok kizárólag hideg élelmiszer vásárlására lesznek felhasználhatók, az utalványokat pedig az élelmiszert árusító vállalkozásoknak és az őstermelőknek egyaránt el kell majd fogadniuk.
Az utalványt a vásárlás ellenértékeként az élelmiszer-árusítóknak címletértéken kell elfogadnia, azt sem részben, sem egészben nem lehet készpénzre átváltani majd. Mindemellett az élelmiszer-utalvány mentes a végrehajtás alól, és nem örökölhető.
A 24.hu a Közlöny szövege alapján kiemeli, hogy az élelmiszert árusítók a címletértéken bármelyik banknál jogosultak lesznek az utalványt számlapénzre vagy készpénzre beváltani, ennek forrását a bank részére, utólagos elszámolás alapján, az Államkincstár biztosítja majd. Az utalványokat 2025. december 31-ig lehet majd felhasználni.
Megérkeztek az élelmiszerutalvány feltételei, ha ezt akarta vele tenni, biztosan bukta
Új részletek derültek ki az élelmiszerutalványról, amelyet őszig kézbesítenek a nyugdíjasoknak.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.