Időrendben az első módosítás, ami megjelent, hogy a nyugellátást a Magyar Államkincstár Nyugdíjfolyósító Igazgatósága 2025. január elsejétől az ellátást megállapító határozat részére történő kézbesítését követő tíz munkanapon belül fizeti ki, illetve utalja át.
Az ado.hu megjegyzi, hogy 2025. előtt ez a határidő tizenhárom naptári nap volt.
Változnak továbbá a külföldön élő nyugdíjas részére történő folyósításra vonatkozó szabályok is. A korábbi szabály szerint a külföldön élő jogosultak (akár EGT, akár egyezményes, akár bármely más külföldi államban élnek), kérhették a Magyarországon érvényes öregségi nyugdíjminimum összegét meg nem haladó havi ellátásuk (28.500 forint) negyedévente, félévente, vagy évente történő folyósítását a belföldön egyébként érvényes havonkénti utalás helyett.
A lap szerint ez az utalási ütemezés azért lehet előnyös, hogy a havonkénti kis összegű utalás, például egy rövid magyar szolgálati idő miatti alacsony összegű magyar nyugdíjrész esetében ne havonta jelentsen számlaműveleti díjat, hanem csak negyed-, félévenként, vagy évente.
2025. január elsejétől azonban a következőféleképpen változott meg ez a szabály:
- havi 10.000 forintot meg nem haladó összegű nyugellátás folyósítása kérhető félévente, vagy évente, kérelem hiányában negyedévente történik az utalás,
- havi 10.000 forintot meghaladó összegű nyugellátás folyósítása kérhető negyedévente, félévente, vagy évente.
Új szabály továbbá, hogy a jogosult halála esetén a fel nem vett nyugellátást az elhunyttal közös háztartásban élt házastárs, gyermek, unoka, szülő, nagyszülő és testvér egymást követő sorrendben, e hozzátartozók hiányában az örökösök egyenlő arányban – kérelemre vehetik fel a halál napjától, illetve a teljes hatályú hagyaték átadó végzés, az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés, az ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzés teljes hatályúvá válását megállapító végzés, az öröklési bizonyítvány, vagy az öröklési perben hozott bírósági ítélet jogerőssé válása napjától számított egy éven belül.
Életmentő a 13. havi nyugdíj, de van egy kis gond vele
A 13. havi nyugdíjat az védi meg, hogy annak folyósítását törvény írja elő. Egyébként a magyar államháztartást nyilvánvaló okból nagyon megviseli, dacára annak, hogy a nyugdíjasok lényegében azonnal elköltik a pénzt. A szakértő az Economx-nak azt nyilatkozta: méltatlan a 13. havi nyugdíj öröklésével kapcsolatos változtatás.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban