Oblath Gábor, a Kopint-Tárki szakértője és tudományos tanácsadója, valamint Simonovits András nyugdíjszakértő, matematikus kiszámolták, hogy mennyivel emelkedtek volna a nyugdíjak 2010 és 2024 között, ha továbbra is svájci indexálás szerint emelik azoknak az értékét az inflációkövetés helyett.
Mindenekelőtt azt szögezték le, hogy a nominális átlagnyugdíj jóval az inflációt meghaladóan, reálértéken 47 százalékkal emelkedett 2010 és 2024 között. Ez a nyugdíjas fogyasztói árindexszel korrigálva 45 százalékos növekedés.
Ugyanakkor egy másik tényező is hatással volt az átlagnyugdíj emelkedésére, amelyet cserélődési hatásnak hívnak. Ez azt a folyamatos változást jelenti, hogy új, jellemzően magasabb nyugdíjakat állapítanak meg, miközben az alacsonyabb nyugdíjúak, azaz akik korábban vonultak nyugdíjba, meghalnak.
A Portfolio cikke szerint a szakértők mindkét hatást kétféleképpen vizsgálták, ami alapján az időszak egészére vonatkozóan fele-fele arányban volt a két összetevőnek hatása az átlagnyugdíj reálértékének emelkedésére.
Ez a számok nyelvén annyit jelent, hogy a cserélődési hatás nélkül a teljes időszakban 21 százalékkal emelkedett az átlagnyugdíj reálértéke.
Ugyanígy kétféle számítást végeztek a svájci indexálás esetében, amely alapján úgy becsülték, hogy a reálértéken mért emelések hatása ilyen módszer mellett 12-16 százalékkal haladta volna meg a tényleges reálemelés mértékét.
Ennek alapján a svájci indexálás általuk becsült hatása jóval kisebb azoknál a számoknál, amelyek korábban felmerültek
A Demokratikus Koalíció nemrég arról beszélt, hogy svájci indexálás mellett 50 illetve 25 százalékkal emelnék a nyugdíjakat bizonyos jövedelem alatt. Katona Tamás közgazdász a Népszavának korábban azt mondta, ha maradt volna a svájci indexálás, akkor 65 százalékkal lennének most magasabbak a nyugdíjak.
Mindjárt érkezik a nyugdíj, de van egy kis gond vele
A decemberi nyugdíj hagyományosan már a hónap elején megérkezik a karácsonyra tekintettel, egész konkrétan a jövő héten ilyenkor már a számlánkon találhatjuk. Ennek azonban van egy súlyos ára.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar