A 37 ezret sem éri el azoknak a száma, akik 2025 első hat hónapjában nyelvvizsgát tettek, akik pedig bizonyítványt is kaptak, azok száma 33,7 ezerre tehető – írja a Eduline.hu.
Tovább csökkent a nyelvvizsgázók száma; az Oktatási Hivatal adatai szerint 2025 első félévében mindössze 36 832-en próbáltak meg nyelvvizsgát tenni. Ez több mint 2000 fővel kevesebb, mint az előző év azonos időszakában, amikor 38 928-an vizsgáztak, és több mint 7200 fővel alacsonyabb, mint 2023 első félévében, amikor még 44 111-en próbálkoztak.
A visszaesés oka a sorozatos nyelvvizsga-amnesztiákban keresendő: először 2020-ban, majd 2021-ben is, ezt követően pedig a felsőoktatási törvény módosításával 2022 végén tettek engedményeket. Ekkor határozott úgy a kormány, hogy a továbbiakban a legalább B2-es, azaz középszintű nyelvvizsga megléte már nem központi feltétele a diplomaszerzésnek.
A döntést az egyetemek kezébe helyezték, amelyek így karonként, sőt, akár szakonként is eltérően rendelkeznek arról, hogy kérnek-e nyelvvizsgát a diploma megszerzése előtt álló hallgatóktól, vagy sem.
Idén január és június között:
- angolból 30 856-an;
- németből 4560-an;
- spanyolból 327-en próbáltak vizsgát tenni.
A többi nyelvből szinte elenyésző a vizsgázók száma.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk az autósoknak, ha autópályára merészkednek
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek