A csütörtöki Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat indoklás nélkül 2018. december 31-ről 2020. június 30-ra módosította a "Helybe visszük a szűrővizsgálatokat" program, a "Szervezett, célzott népegészségügyi vastag- és végbélszűrés országos kiterjesztéséhez kapcsolódó kiegészítő program", valamint "a keringési betegségek megelőzését célzó komplex program" megvalósításának határidejét - szúrta ki a hvg.hu.
A most módosított kormányhatározatot 2017-ben hozták a lakosság egészségi állapotának javítása érdekében.
Az országos kiterjesztésű vastagbélrákszűrés annak ellenére nem indult el időben, hogy pénz és egy pilot program tapasztalatai is rendelkezésre álltak. Az uniós forrással megtámogatott vastagbélrák szűrési program indítását 2016 februárja óta az egészségügyi kormányzat többször is bejelentette. Ez arra lenne hivatott, hogy 3 év alatt 75 ezer embert szűrjön, amellyel elméletben 10 százalékkal csökkenthetné a rendkívül rossz magyarországi kolorektális halálozási rátát, amivel európai első és világszinten negyedik az ország. Erről itt írtunk részletesebben.
A keringési betegségek szűrőprogramjának jelentőségét pedig az adja, hogy ez a betegség ma a halálozások leggyakoribb oka.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Zelenszkijjel futott össze a miniszterelnök Kijevben, nem tudni a valós okot
Ilyen nincs, már a csomagjainkat is ellopják a csalók
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat