Az ázsiai országokból érkező vendégmunkások Magyarországon arányaiban egyre nagyobb szeletet hasítanak ki ebből a rétegből: a 2020-as, legfrissebb adatok szerint már több volt az országban az ázsiai, mint az ukrán vendégmunkás, ráadásul előbbiek száma meredeken emelkedik, utóbbiaké csökken Magyarországon - írja a G7. Munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó piaci szereplők szerint ezen a háború és az ukrán menekülthullám sem fog változtatni.
Magyarország ugyanis nem áll túl fényesen a mobilizálható ukrán munkaerőért zajló régiós és európai versenyben. A cseh és lengyel bérek magasabbak a magyarnál, ami nem tudja itt tartani a vendégmunkásokat. Ráadásul Németország és Ausztria is fokozatosan kinyitotta a munkaerőpiacát előttük, és ha például Kijevből már elutazott egy munkavállaló Zalaegerszegig, akkor nem jelent problémát neki tovább menni Linzbe jelentősen magasabb bérért.
Kapcsolódó
Így egyre nagyobb szükség lesz az ázsiai munkaerőre Magyarországon. Erre a helyzetre a kormány is reagált. A magyar gazdaságban jelen lévő munkaerőhiányt enyhítendő 2021-ben egy törvénymódosítás jelentősen megkönnyítette kilenc ország állampolgárainak magyarországi munkavállalását. Ezek az alábbiak: Vietnám, Mongólia, Fülöp-szigetek, Indonézia, Fehéroroszország, Kazahsztán, Észak-Macedónia, Bosznia-Hercegovina és Montenegró.
A hírportál sajtómunkásai szerették volna megtudni a Külgazdasági és Külügyminisztériumtól, mennyire enyhíti a munkaerőhiányt hatásosan a rendelet, hogyan működik az egyszerűsített eljárással az országba hozott kazahsztániak, fehéroroszok, mongolok és más országok állampolgárainak alkalmazása, továbbá mely országból hányan érkeznek, mekkora arányuk kerül a kormány kiemelt stratégiai partnervállalataihoz.
A külügy azonban megtagadta a választ a közadatigénylésre, arra hivatkozva, hogy bár a kormány valóban egyszerűsítette az adminisztrációs eljárást, de ettől még a munkaerő-kölcsönzésben részt vevő felek magánjogi szerződéséhez semmi köze. A külügyminisztérium tehát ugyan kijelölt kilenc országot, ahonnan vendégmunkásokat vár, de azt nem figyeli, melyik országból hányan jönnek Magyarországra dolgozni.
Legolvasottabb
Mindenki felkapta a fejét Orbán Viktor titokzatos posztjára
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
A főispán a bíróságon állítaná helyre Budapest törvényes működését
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Zsiday Viktor: Semmi akadálya nincs a 3 százalékos növekedésnek – csak ki kéne békülni például az EU-val