A miniszterelnök-helyettes szerint a lakosságnak jelenleg olyan hátraléka van a közműcégek felé, hogy az már "szociális veszéllyel" fenyeget, ezért a kabinetnek el kell érnie, hogy a növekvő energiaárak lehetőség szerint ne terheljék a lakosságot.
Szólt ugyanakkor arról is, hogy a kormány nemzetstratégiai kérdésként is kezeli például az E.ON lehetséges felvásárlását. A válság megmutatta - mondta -, hogy az energiaipari cégek birtoklása végső soron biztonsági kérdés és nem véletlen, hogy a közép-európai országok többsége állami tulajdonban tartotta ezeket a vállalatokat. Navracsics Tibor - a műsorvezető felvetésére - megjegyezte: ahogy a tárgyalófelek esetében mindig, úgy az E.ON esetében is "benne van a kalapban", hogy a német tulajdonosok nem adják el érdekeltségüket a magyar államnak.
A miniszter hangsúlyozta, a tranzakció előtt az európai közösségi jogi környezetet is meg kell vizsgálni annak felmérésére, hogy versenyjogi szempontból nem aggályos-e a cég államosítása. Hozzátette továbbá, hogy az Európai Bizottság feltehetően gyanakodni fog a kérdésben, de szerinte ez nem jelent problémát, hiszen a "szerződések őreként" éppen ez a dolga.
Három csoportnak kötelező lesz a feliratkozás
A közigazgatási és igazságügyi miniszter a műsorban megismételte azon álláspontját, hogy mindenki számára könnyen elérhetőnek kell lennie a választási feliratkozásnak, hogy akaratán kívül senki se maradhasson le választójoga gyakorlásáról. Úgy fogalmazott, önmagában az előzetes feliratkozás is befolyásolhatja a következő választások részvételi arányát, bár szerinte ennek hatása nem kulcsfontosságú, mivel az eddigi tapasztalatok azt mutatják, ha a választópolgárok olyan politikai légkört érzékelnek, amelyben mindenképpen elmennek szavazni, akkor a regisztrációt is megteszik majd. Navracsics Tibor emlékeztetett arra is, hogy három "nem elhanyagolható" csoportnak mindenféleképpen kötelező lesz a feliratkozás, hiszen a magyarországi lakhellyel nem rendelkező kettős állampolgárokról nincs választójogi névjegyzék, mellettük pedig a nemzetiségek országgyűlési képviseletéről döntő állampolgároknak és a választások napján külföldön tartózkodó szavazóknak is regisztrálniuk kell majd.Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Mi történt a lakáspiacon 2025-ben? Elképesztő energiákat mozgósított az ország