Eddig több mint 900 ezren ajánlották fel elektronikusan adójuk 1+1 százalékát, a nyilatkozatokat a május 20-i bevallási határidőig lehet megtenni – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) vasárnap az MTI-t.
A közlemény szerint az szja-bevallás időszakában több mint 34 ezer civil szervezet és 170-nél is több vallási közösség várja az adózói felajánlásokat. A NAV honlapján elérhetők a listák arról, kiknek tehető felajánlás.
Felhívták a figyelmet arra, hogy a támogatott szervezeteknek komoly segítséget jelentenek az adóforintok, hiszen az 1+1 százalékról rendelkezők évről évre milliárdok sorsáról dönthetnek.
Az adó egyik 1 százalékát egy civil kedvezményezettnek, a másik 1 százalékát pedig egy vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak lehet felajánlani. A civil kedvezményezettek javára évenként kell nyilatkozni, mivel ezeket a felajánlásokat csak egy alkalommal, a rendelkezés évében veheti figyelembe a NAV.
Nem feltétlenül kell új nyilatkozat
Felhívták a figyelmet arra is, hogy aki vallási közösségnek vagy a Nemzeti Tehetség Programnak felajánlotta az elmúlt években adója 1 százalékát, és most sem változtatna, annak nem kell új nyilatkozatot tennie. A NAV a nyilatkozatát automatikusan figyelembe veszi, ha a felajánló május 20-ig benyújtotta a személyijövedelemadó-bevallását, amely alapján adóköteles, összevonás alá eső jövedelme keletkezett, és nem vonja vissza a korábbi nyilatkozatát, vagy nem jelöl meg másik kedvezményezettet.
Az szja 1+1 százalékáról – függetlenül az szja-bevallás módjától – a bevallással együtt vagy külön is lehet rendelkezni. A nyilatkozat legegyszerűbben elektronikusan nyújtható be. Az eSZJA rendszer használatához DÁP- vagy Ügyfélkapu+-regisztrációra van szükség, ami néhány perc alatt létrehozható, és nemcsak az adóügyekhez, hanem számos más állami weboldalhoz és ügyintéző-felülethez biztosít gyors és biztonságos hozzáférést.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Sürgős riasztás Csernobilból: a dróncsapás után meggyengült a sugárzás elleni védelem
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Nincstelenül halt meg az egyik leggazdagabb magyar
Kennedy már megint életekkel szórakozik, újabb kötelező oltást iktatott ki
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem