Hétfőn meghaladta a tízezret a modern napelemes rendszerek létesítését támogató pályázatra, a Napenergia Plusz Programra beérkezett támogatási kérelmek száma, és biztosra vehető a további növekedés, hiszen az előregisztrációs körben 27 ezernél többen jelentkeztek a zöldenergia tárolását és termelését ösztönző kiírásra – közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) a Facebook-oldalán.
A minisztérium tájékoztatása szerint a kérelmek feldolgozása folyamatos, a múlt hét elejétől sorra születnek a támogatási döntések is. A támogatói okirattal rendelkezők szükség esetén előleget hívhatnak le, az elosztó engedélyének birtokában a kivitelezők megkezdhetik a napelemek és energiatárolók telepítését.
Az első kifizetések így már a tavasz folyamán megtörténhetnek.
A közleményben emlékeztetnek, hogy a kormány a családok beruházási költségeinek kétharmadáig kínál ingatlanonként akár 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást a programban.
A mostanáig beérkezett kérelmekben jelzett átlagos igény az állami hozzájárulásra 4 millió forint alatt alakul. A 75 milliárd forintos pályázati keretösszegből tehát az előzetesen kalkulált mintegy 15 ezernél több háztartás fejlesztéseire is futhatja majd a minisztérium becslése szerint.
A napelemek önmagukban elláthatnák az ország áramigényét
Magyarországon az ipari méretű napelemparkok és a háztartások együttesen elérték a hatezer megawatt naperőművi teljesítményt. Így megfelelő időjárás esetén a napelemek önmagukban megtermelik az ország ellátásához szükséges energiamennyiséget.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”.
Lefagyott az ország, szinte járhatatlanok az utak
Leállt az M3-as metró
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező