Hétfőn tíz órától lehetett előregisztrálni a Napenergia Plusz Programra, többen azonban arra panaszkodnak, hogy a jelentkezési felületre hosszas várakozás után lehet csak belépni, de akkor sem működik.
A program oldalára kitett tájékoztató szerint a Központi Azonosítási Ügynök (KAÜ) oldalon bekövetkezett rendszerhiba miatt akadozik a belépés a Napenergia Plusz Program pályázati felületére. A tájékoztatás szerint a pályázati felület azonnal elérhetővé válik, ahogy a KAÜ-belépés helyreáll.
A kiírás alapján az akár ötmillió forintos vissza nem térítendő állami támogatást érkezési sorrendben kaphatja meg a maximum 15 160 pályázó. A támogatás nem lehet több, mint a költségek 66 százaléka. A 75,8 milliárd forintos keretből azok kaphatnak támogatást, akik 4-5 kWh-s teljesítményű napelemet létesítenek 7,5-10 kWh kapacitású energiatárolóval együtt.
A napenergiaplusz.nffku.hu oldalon azonban felhívták rá a figyelmet, hogy „az előregisztrációs kérelem benyújtása nem jelenti a támogatás automatikus megítélését, annak sorrendiségét nem befolyásolja. A támogatás megítélése a sikeres előregisztrációt követően, a vállalkozási szerződés birtokában benyújtott támogatási kérelem alapján történik”.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Hihetetlen módszerekkel csalnak a tanulók a forgalmi vizsgán, majd veszélyeztetik a forgalmat az utakon