A gyermeknap alkalmából nyíló pályázatra jelentkezni az a nagyszülő tud, aki a pályázat benyújtásának napján öregségi illetve korkedvezményes nyugellátásban részesül, valamint a 2016. évre megállapított havi teljes összegű ellátása nem haladja meg a 147 ezer forintot és nem rendelkezik egyéb, további rendszeres jövedelemmel, vagy foglalkoztatott jogviszonyban állóként a háztartásában az egy főre jutó rendszeres havi jövedelem nem haladja meg a 2017. január 1-jén érvényes minimálbér összegét.
A pályázatot benyújtó nagyszülők a 18. életévet be nem töltött unokáikkal együtt utazhatnak 4 vagy 5 napos pihenésre, a programban részt vevő szálláshelyek valamelyikére. A pályázat a 18 éven aluli gyermekek mellett legfeljebb két felnőtt résztvevővel nyújtható be. Abban az esetben, ha a pályázó nagyszülő egyedül él, vagy házastársa/élettársa egészségügyi állapota nem teszi lehetővé a részvételét, a pályázat kedvezményezettjeként megjelölhető második felnőtt részvevő a pályázatban szereplő legalább egy, a pályázat benyújtásának napján a 18. életévét be nem töltött gyermek valamely szülője/gondviselője is lehet.
Pályázni most is kizárólag elektronikusan lehet 2017. május 28. - 2017. június 30. között, az Erzsébet-program honlapján.
Korábban a személyes jelentkezés fennakadásokat okozott. Erről itt olvashat.
Legolvasottabb
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Hatalmas visszatérő jelent meg az országgyűlési jelöltek között: ebben a körzetben száll ringbe
Botrány a Vatikán árnyékában: lemosták a „Meloni-angyal” arcát a bazilika freskójáról
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
A fiatalok megrohanták a bankokat, és veszik fel a tízmilliókat