A NAV amellett, hogy 2021-re papírmentes hivatallá válik, a hozzá beérkező adatok felhasználásával a vállalkozásoknak a lehető legtöbb bevallását kiajánlja, ezzel felére csökken az adóadminisztráció - mondta pénzügyminiszter.
A jövő adóhivatala egyre több szolgáltatást nyújt majd - jelentette ki a pénzügyi tárca (PM) vezetője. A NAV tavaly óta mentesíti a magánszemélyeket az szja-bevallás kitöltésének kötelezettsége alól. Idén már az egyik legnagyobb adófajtáról, a jövedéki adóról szóló bevallás tervezetét is a NAV készíti, 2021-re pedig a vállalkozásoknak csak ellenőrizniük kell az adóhivatal által kiajánlott bevallásokat.
Egyre elterjedtebbek a hatóság elektronikus szolgáltatásai, vagyis az adózók partnerek abban, hogy néhány éven belül - elsőként a magyar közigazgatás történetében - teljesen papírmentes hivatallá váljék a NAV.
Kapcsolódó
Továbbra is az az alapelv az adózásban, hogy senki nem húzhatja ki magát a közterhek megfizetésének kötelezettsége alól. Az ellenőrzés során azonban differenciálni kell - tette hozzá. Az adórés (az eltitkolt adó) fele ugyanis nem szándékos adóeltitkolásból ered. Ezért míg a hibázó, tévesztő adózókat segíteni, támogatni kell, addig az adócsalókkal szemben szigorúan kell fellépni - mondta Varga Mihály a PM beszámolója szerint.
A következő több mint két hétben az adóhivatal az online számlázásban, és az étel-italautomaták NAV-hoz történő bekötésében minden segítséget megad az érintett, mintegy negyedmillió vállalkozásnak annak érdekében, hogy július 1-jén zökkenőmentes legyen az átállás.
Annak ellenére, hogy a költségvetési bevételek 94 százaléka a NAV-on keresztül érkezik az államkasszába, az elmúlt években az adóhivatal szemlélete megváltozott: az ügyfélcentrikus, szolgáltató hozzáállás vált dominánssá - fogalmazott a politikus. Szavai szerint aNAV olyan területekbe építette be az adózók segítésének és kiszolgálásának elvét, amelyeknél ez korábban elképzelhetetlennek tűnt: az ellenőrzési, valamint a végrehajtási területen, sőt még a vámügyintézés során is érezhető az ügyfélbarát szemlélet.
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Óriási rejtély lengi körül a levélszavazást: itt bújik meg a visszaélés rizikója
Csendben zajlik a változás, mégis mindent megváltoztat: kiszorulunk a netről
Az MI lesz a minden? Elindult a folyamat, amit már nem lehet megállítani