A gazdaságfejlesztési tárcavezető szerint az Inflation Reduction Act (IRA), azaz inflációcsökkentési törvény négyzetre emelné a trumpi gazdasági törekvéseket, egyben megragadva az Európát sújtó háború és energiaválság adta lehetőségeket. A részletesen kidolgozott IRA a célzott adókedvezményeken, támogatásokon, kedvezményes hiteleken keresztül az ipart ezúttal már döntően kínálati, kapacitásoldalon erősítő törvény jól szimbolizálja a hirtelen gazdaságpolitikai irányváltást.
Nagy Márton úgy véli, hogy az IRA-t Európában egyre többen értelmezik gazdasági háborús hadüzenetként. A mostani amerikai elnök a miniszter szerint „Trumpnál is trumpabb, de törekvéseit zöld-progresszív módon csomagolja”. Ebből fakadóan az IRA már egyfajta korszakhatárt is jelöl.
Ezzel a neoliberalizmus átadja helyét a háborús keynesianizmusnak, amelyben az állam a cégeket nem a figyelmes éjjeliőr passzivitásával, a szabályok csendes meghajlításával, hanem nagyon is aktívan és látványosan támogatja, cserébe persze elvárja a politikai érdekeknek megfelelő vállalati viselkedést
- tesz megállapítást Nagy Márton.
A miniszter szerint sokkoló, hogy a tudás, a tőke és a termékek szabad áramlása már nem a globális, békés, közös gyarapodás előfeltétele, hanem a gyengeség jele a poszt-globális világban, amelyen keresztül ellenünk fordítódik a nehezen felhalmozott tudás és a tőke.
Protekcionizmus és új merkantilizmus
„A progresszívek tegnap még a fejlődő világért aggódtak, ma viszont azt ecsetelik, hogy mihamarabb kereskedelmi blokkokba kell tömörülnie a világnak és protekcionizmusra, sőt, új merkantilizmusra van szükség a dolgozó kisember, vagy épp a klíma védelmében. A deglobalizáció hívei szerint a lokalizált értéklánc ellenálló, fenntartható és kevesebb egyenlőtlenséget termel” - írja Nagy Márton az Indexen.
Az IRA lokalizációs az új iránya lehet Kína vagy Európa amerikai legyőzésének az eszköze. Ez a gazdasági széttöredezettség a globális GDP 7 százalékába is kerülhet az IMF szerint, de Washingtonban ez mégsem szempont a jelek szerint. A világ ezzel a gazdasági blokkosodás korszakába csúszhat vissza a miniszter szerint.
A gazdasági szankciók új gazdasági háborút szülnek, ezúttal már a szövetségesek között is. A gazdasági háború valójában egy támogatási verseny lesz. Nem újdonság ez, a gazdasági háborút is az nyeri, akinek a legnagyobb a pénzügyi tűzereje
- írja Nagy Márton, aki szerint már nemcsak az energiaválság, de az Egyesült Államok ellen is védekeznünk kell: „Magyarország lépéselőnye pedig az lehet, hogy tíz évvel megelőztük a világ nagy részét az újraiparosítás programjával, amelynek már az eredményeit is látjuk. Fel kell tehát készülnünk arra, hogy a protekcionista világgazdasági rend épp növekedésünk két fontos támaszát, a nemzetközi beruházásokat és a nemzetközi kereskedelmet, az exportot szervezi át.”
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért