A felmérések szerint a lakosság legjelentősebb kiadásait az élelmiszer és az egészségügyi ráfordítások mellett az üzemanyag-költések teszik ki. Ez azt jelenti, hogy a lakosság esetében az üzemanyagár alakulása az egyik legmeghatározóbb tényező, amely érdemben befolyásolja a családok fogyasztását - írja a Nemzetgazdasági Minisztérium.
Megállapítható, hogy a rezsicsökkentés átlagfogyasztásig történő megvédése mellett a kormány a célzott és eredményes intézkedéseinek köszönhetően (pl. online árfigyelő, kötelező akciózás) visszaszorította az élelmiszerinflációt. Ennek, illetve a reálbérek jelentős ütemű növekedésének köszönhetően megindult az élelmiszer-fogyasztás helyreállása.
Ezzel szemben a családok ma a tavalyi üzemanyagárakhoz képest a benzin esetében több mint 60 forinttal (64 forint), a gázolaj esetében pedig közel 80 forinttal (76 forint) kénytelenek többet fizetni literenként - emlékeztetnek.
Ez a 11 és 13 százalékos áremelkedés önmagában mintegy 0,6-0,7 százalékponttal emelte meg az inflációt éves alapon.
A fogyasztók érzékenyen reagáltak az üzemanyagárak emelkedésére, amelynek hatására csökkent a kereslet. Ez hátráltatja a fogyasztás helyreállítását.

Autósok százezreit érintő döntésre készül a kormány, jöhet az újabb benzinárstop
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter bejelentése szerint a kormány jövő szerdán fogja megvizsgálja a kérdést. A legfrissebb adatok szerint a magyarországi átlagár mind a benzin, mind a gázolaj esetén magasabb a régiós átlagnál. >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Megfagynak, mint a farkasfalka az orosz mesében? Kemény télre készül az oroszok előretolt helyőrsége
Magyarországon nem jó betegnek lenni: riasztó adatok az egészségügyről
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz