Nagy István úgy fogalmazott, hogy a kormány és a gazdák szövetsége olyan szilárd és biztos alapot teremt, amelyre bátran lehet építeni 2024-ben is, és a nehéz piaci és gazdasági helyzetben is sikerült a termelők finanszírozásának hátterét biztosítani.
Az új agrárpályázatok megindításával tovább erősödhet a magyar gazdaságok versenyképessége, amely a magyar élelmiszer ellátás megerősítéséhez is szükséges
– hangoztatta.
A miniszter felhívta a figyelmet arra is, hogy az orosz–ukrán háború miatt megváltozott agrárpiaci folyamatok arra késztetnek, hogy minden lehetséges uniós fórumon fellépjenek a magyar gazdák érdekeinek védelmében. Meggyőződése szerint ez az egész európai élelmiszer-szuverenitás megőrzését is szolgálja.
Nagy István szerint Ukrajna esetleges felvétele az Európai Unióba rosszul előkészített és sok kárt okozhat a gazdáknak, veszélyeztetné az európai termelők megélhetését,
tekintettel arra, hogy az európai gazdák nem tudnak versenyezni a nyugati nagytőke tulajdonában álló és több százezer hektáron termelő ukrán gazdaságokkal, amelyek – a miniszter megfogalmazása szerint – jóval enyhébb szabályok szerint termelhetnek.
A miniszter arról is beszélt, hogy a magyar mezőgazdaság mindig akkor volt erős, amikor szereplői ügyesen alkalmazkodtak az őket körülvevő környezet változékonyságához, ezt az alkalmazkodást pedig 2024-ben a piaci szereplők közötti valós, érdekalapú és tartós együttműködésekkel kell kiegészíteni, hiszen
jóval nagyobb és erősebb nemzetközi gazdasági erőkkel szemben kell megnyerni a versenyt.
Nagy István szerint a gazdák munkájának köszönhetően Magyarország képes ellátni friss és biztonságos élelmiszerrel a magyar családokat, az egész országot.
(MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás