Közzétette a Mol a tavalyi eredményéből fizetendő osztalékfizetésre vonatkozó javaslatát. Eszerint a társaság tavaly 3,1 milliárd dolláros EBITDA-eredményt könyvelt el, melyből a részvényesek 197,96 milliárd forint osztalékot kapnak.
A tavalyi szinthez hasonlóan az egy részvényre jutó alaposztalékot 150 forintban határozta meg a vállalat, ezen felül pedig további 100 forint körüli rendkívüli osztalékot kaphat az igazgatóság – írja a vg.hu.
Az alap- és rendkívüli osztalék részvényenként 250 forint lehet, a vezetőségi javaslat a jelenlegi árfolyam mellett 8,4 százalékos osztalékhozamot jelent.
A lap megjegyzi, hogy a Mol tavaly ennél közel 100 forinttal több, 354 forintos juttatást fizetett a befektetőknek az akkori, 2022-es rekorderedményből. Az osztalékjavaslatot április 21-én, a társaság éves rendes közgyűlésén fogadhatják el.
A Mol a ma reggeli tőzsdenyitáskor 2960 forintos szint felett járt, és ha a nap végéig sikerül elmozdulnia, akkor 3 ezer forintnál állhat meg. A társaság részvényei szerdán 6 forinttal, 0,2 százalékkal erősödtek, 1,5 milliárd forintos forgalom mellett.
6,2 milliárd forintba kerül a MOL-nak az Újpest FC
A MOL már február elején jelezte, hogy leányvállalata, a Vagyonkezelő Kft. révén megvásárolja az Újpestet, a legújabb információk szerint 6,2 milliárd forintot fizet a belga Roderick Duchatelet érdekeltségi körébe tartozó cégért.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Üzentek Magyar Péternek: ha még egyszer idejön, „le lesz fejezve”
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Két nap, és soha nem látott fegyverkezés kezdődhet
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Leállt az M3-as metró
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező