A politikus a videóban úgy fogalmazott, hogy a kormány megszüntette a kereskedelmi célú halászatot a természetes vizeken, valamint az orvhalászatot is visszaszorította, ezek a lépések pedig a horgászok érdekeit szolgálják.
Nyitrai hozzátette, hogy a MOHOSZ-szal együttműködve dolgozik a kormány a Nemzeti Horgászturisztikai Stratégián, melyet még az idei év első felében elfogadhatnak. Ezt követően lépcsőzetesen megvalósulhatnak azok a fejlesztések, melyek a horgászok kényelmét szolgálják.
A videóban Szűcs Lajos, a MOHOSZ elnöke azt mondta, a szervezet 2014 óta stratégiai partnere a kormánynak és sok sikerült volt az elmúlt tíz évben, többek között az, hogy az ország legnagyobb civil szervezetévé váltak. Hozzátette, a jövő évben egy applikáció is elindul, amellyel a horgászok mindennapjait segítik.
Könnyen bajba kerülhet, aki ezt nem tudja horgászat közben
Az Economx megkeresésére a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Horvát Idegenforgalmi Közösség is elmondta a legfontosabb szabályokat annak érdekében, hogy minden nyaraló és horgászni akaró tisztában legyen a körülményekkel.A nyilatkozatról itt írtunk--->
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mintegy 1,7 milliárd forintot tüntetett el az emberek pénzéből a fideszes cég
Háborús pszichózis: már egy magyarral sem hajlandó kezet fogni az ukrán teniszező
Leállt az M3-as metró
Váratlan dolog derült ki az állampapírokról
Fertőzésgyanú egy iskolában, tömeges szűrés kezdődött
Nem lesz kormányváltás? Két hónappal a választások előtt derült ki: a magyarokat nem érdekli a szavazás!
Brutális magyarázat! Az államtitkár kegyetlen ítéletet mondott a magyar szegénységről, Pintér Sándor hallgatott
Brutálisan kilőtt az arany ára
Már hűlt helye van Matolcsy Ádám rönkházának