A Magyar Nemzeti Bank (MNB) az idei évben is közzétette honlapján az önkéntes nyugdíjpénztárak 2020. évi hozamaira, valamint a 10 és a 15 éves hozamrátáira vonatkozó adatokat. Az önkéntes nyugdíjpénztárak eszerint 4,13 százalék - záró vagyonnal súlyozott - átlagos nettó hozamot értek el. Az inflációs hatást (2,7 százalék) figyelembe véve ez nettó 1,39 százalékos reálhozamnak felel meg, tehát a pandémiás helyzet ellenére is sikerült szektorszinten infláció feletti hozamteljesítményt elérni.
A koronavírus megjelenése pénzügyi és gazdasági válságot okozott világszerte, aminek tovagyűrűző hatása hamar megjelent az önkéntes- és magánnyugdíjszektor befektetési eredményében is. Az önkéntes nyugdíjpénztárak 2020. I. negyedévében (két portfólió kivételével) negatív hozamteljesítményt értek el.
A hirtelen sokk okozta gyenge hozamteljesítményekre azonban már a következő negyedévben pozitív hatással volt, hogy növekedési pályára álltak a nemzetközi és hazai tőkepiacok. Ennek eredményeként a II. negyedévben valamennyi pénztári portfólió esetében pozitív nettó hozamról számolhattak be a pénztárak.
Az utolsó negyedévben jól hajrázott a szektor
A koronavírus második hulláma, amely 2020 III. negyedévében érte el hazánkat, ismételten rontotta a hozamteljesítményeket. E visszaesés viszont korántsem volt olyan jelentős, mint az első hullám idején: az egyes pénztári portfóliók nettó hozamai egy-két kivételtől eltekintve -2 százalék és 2 százalék között alakultak. Végül az utolsó negyedévben egy robbanásszerű hajrát követően szintén valamennyi pénztári portfólió pozitív hozamot tudott felmutatni.
Az alapvetően hosszú távú megtakarítást ösztönző önkéntes nyugdíjpénztári szektor 10 éves és 15 éves (záró vagyonnal súlyozott) nettó hozama 6,23 százalék, illetve 5,91 százalék volt tavaly. Ezek 3,87 százalék, illetve 2,49 százalék reálhozamot jelentenek a tagok számára.
Az önkéntes pénztárak költségszintje továbbra is alacsony, hosszú távon 1 százalék alatt van, amit az MNB által 2020‑ban bevezetett önkéntes nyugdíjpénztárak teljes költségmutatójának legújabb, 2021-ben publikált számadatai is alátámasztanak.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért